A Barankovics Alapítvány kezdeményezésére a Szociális Testvérek Társaságának támogatásával a Nemzeti Örökség Intézete közreműködésével november 9-én Slachta Margit földi maradványai hazaérkéztek. Az ország első női képviselőjeként közismert politikus újratemetésére 2021. december 7-én, kedden délután 4 órakor kerül sor a Fiumei úti sírkertben.
A BIA Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának most induló cikksorozata tisztelgés a politikusnő közéleti életműve előtt. Cikkeink végén beszédeiből, írásaiból közlünk idézeteket, amelyek közvetlenül is jelzik a vallásos világnézetéből adódó mély elkötelezettségét korának társadalmi problémáinak megoldása mellett.
A nők társadalmi szerepvállalásának kérdése napjainkban is megosztja a közvéleményt. A női szerepekkel kapcsolatos – eltérő értékválasztásokból eredő – jelenkori polémiák azonban nem új keletűek, gyökereik a több mint száz évvel ezelőtt lezajlott vitákra nyúlnak vissza, amikor a magyarországi feminizmus különböző irányzatai kerestek válaszokat saját koruk nőkérdéseinek megoldására. Az egyik megoldási alternatívát a polgári feminista és szociáldemokrata feminista irányzat mellett a keresztény feminizmus fogalmazta meg. Slachta Margit ennek az irányzatnak lett már fiatal nőként elismert és közismert vezéralakja.
Közéleti pályája a XX. század első évtizedeiben egy olyan korban kezdődött, amikor a nők társadalmi életben betöltött szerepe látványos átalakuláson ment keresztül, gazdasági okok miatt megjelentek a munkaerő-piacon, az oktatási intézmények kapui is lassan megnyíltak előttük, a nőnevelés divattémává vált. A folyamatot az egyházi életben betöltött szerepük felélénkülése is követte: a vallásos nők a magánélet szférájából kiléptek a társadalmi nyilvánosságba: hölgybizottságok alakultak, a jótékonysági egyletekben tevékenykedtek.
Slachta Margit keresztény feminista munkássága négy fontos területen bontakozott ki. Kiindulópontja a szociális nővédelmi munka volt, amibe – otthagyva tanári pályáját – 24 évesen végleg bekapcsolódott, amikor alapító tagja lett a Szociális Missziótársulatnak. A társulatban végzett sokrétű tevékenysége kapcsán nemcsak megismerkedett a feminizmus eszméivel és közvetlen kapcsolatba került a nőmozgalmak jeles képviselőivel, de a napi szociális munka révén konkrét ismereteket is gyűjtött a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó nők helyzetéből adódó speciális problémák természetéről. Tapasztalatait és e téren végzett felméréseit később képviselőnőként kamatoztatta, amikor az általa sürgetett nővédelmi intézkedéseket konkrét statisztikákkal és példákkal tudta alátámasztani.
Korán tudatára ébredt, hogy az eseti szociális segítségnyújtás, a karitatív munka önmagában csak csepp a tengerben, a női emancipáció céljainak megvalósítása érdekében nőjogi érdekképviseletre is szükség van. Innen már csak egy lépés vezetett a harmadik területhez, a politikai munka jelentőségének felismeréséhez, a magyar nők keresztény és nemzeti alapú szervezésének szükségességéig. 1918-ban ezzel a céllal lépett be a Keresztényszociális Néppártba is, melynek női tagozataként megalapította a Keresztény Női Tábort.
A Slachta Margit által szerkesztett Magyar Nő első lapszáma 1918 márciusában
Végül, de nem utolsó sorban Slachta Margit keresztény feminista nővédelmi tevékenységének negyedik területe a lapszerkesztői és újságírói munka volt. A kortársak hamar rádöbbentek a XIX. század végén megszülető tömegsajtó – ahogy a korban emlegették – „a hatodik nagyhatalom” – eszmék terjesztésében játszott, a papi szószéket mindinkább háttérbe szorító erejére. A sajtó tömegeket mozgósítani képes hatásáról nem kívánt lemondani a keresztény nőmozgalom sem. A Missziótársulat korábbi értesítője 1914-ben felveszi a „Keresztény Nő” nevet, s főnöknője Farkas Edith Slachta Margitot bízta meg szerkesztésével. A lap Slachta keze alatt a katolikus nőmozgalmat inspiráló gondolatok fórumává válik, cikkei a széttöredezett nőmozgalom egységesítése, a konzervatív és reformer ága közötti ellentétek áthidalása mellett érvelnek, napirenden tartják a keresztény közéletben a nők változó helyzetéből eredő kérdéseket. 1918 márciusa és 1922 júniusa között a lap nevét „Magyar Nő”-re változtatja, írásai határozott politikai irányt vesznek. Az önmagát immár a keresztény feminizmus lapjaként meghatározó újság első száma „Lássunk világosan!” címet viselő írásában szükségesnek tartja az elhatárolódást a radikális (polgári és szociáldemokrata) feminista irányzatoktól. A legfőbb különbséget a cikk abban jelöli meg, hogy míg a radikális feminizmus a liberalizmus és a materializmus talaján áll és nem riad vissza az osztályharctól sem, addig a keresztény feminizmus épp „az individualizmus túlhajtásainak leküzdésével a keresztény világnézet diadalát” szolgálja, az önző egyéni érdek helyett az összesség, a nemzet egészének érdekeit tartja szem előtt. Minden feminista követeli a dolgozó nők helyzetének javítását, de a keresztény feminizmus a „szervezkedést nem engedi a vallási és erkölcsi élet aláásásával összekötni”. A keresztény feminizmus a „jogkiterjesztést úgy akarja, hogy a társadalmi élet rendje és biztonsága fel ne boruljon. A nők sajátlagos érdekét nem szakítja ki az emberiség összességének érdekeiből, mert az élet nemcsak öncél. (…) Hasonlóképp más irányzatokhoz „sürgeti megfelelő pályák megnyitását a nők számára, de nem feledkezik meg a nő speciális életfeladatairól, értékeinek, sajátságainak védelméről sem”. [1]
Mit jelentett Slachta Margit keresztény feminizmusa?
Slachta Margit elhatárolódva a szüfrazsettek stílusától és értékrendjétől keresztény értelemben vett női felszabadítást sürgetett. Választási kortesbeszédeiben mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a terhek mellett a jogok is járnak a nőknek: „Ugyanolyan polgárai, egyedei vagyunk a hazának, mint a férfiak, mi, akik ugyanúgy dolgozunk, a közös terheket ugyanúgy viseljük, az adóztatás, akár a vagyonváltság minket ugyanúgy sújt, és a háborúban megfelelő téren a terhek nekünk éppúgy kijutnak, mi ugyanolyan mértékben kapjuk meg azt a befolyást is, ami minket megillet” [2]
A női önrendelkezést úgy képviselte, hogy közben a tradicionális értékek talaján maradt, a nő alapvető társadalmi hivatásának továbbra is a családban betöltött funkcióját tekintette. Közvetlen kapcsolatot látott a női érdek és a nemzet érdeke között, az anyaság hathatósabb védelmét nemzeti szempontból indokolta. A nőket a „nemzeti életerő forrásának”, a „nő életerejét közvagyonnak” tartotta, akiknek műveltségétől és rátermettségétől függ a felnövekvő generációk tettrekészsége, azaz a nemzet jövőbeni boldogulása. Politikai jogaikért azért küzdött, hogy „a nő magasabb értelemben vett anyai életadó erejét” bekapcsolja az államéletbe.[3]
1943-ban a Film, Színház Irodalom című lapnak adott interjújában így fogalmazott: „A nő a földön az ember életre hozója és ápolója. Nemcsak fizikai értelemben, hanem a lelki életben is (…) Nemcsak családi, hanem nemzeti vonatkozásban is (…) A nemzet fennmaradása vagy elpusztítása az asszonyok kezében van (…) Milyen kár, hogy a nők oly kevéssé tudatosítják ezt a fölséges és nemzeteket fenntartó hivatásukat.”[4]
Konzervatív értékrendje a korabeli baloldali osztályharcos szemlélet helyett az organikus egység ideálján alapult, így a nemek viszonyát sem egymás ellen feszülő küzdelemként, hanem együttműködésként fogta fel.
„Meggyőződésem, hogy nincs külön női és férfi érdek, mert a kettő a családban egy. Nem lehet elhanyagolni a nő érdekét anélkül, hogy a férfi érdeke ne szenvedjen. Nem lehet egy férfi érdeke ellen véteni anélkül, hogy a nő és a gyerek azt meg ne szenvedné. A férfi, a nő és a gyermek, egyszóval a család (…) megbonthatatlan egész. (…) amily mértékben emeli a férfi a nőt, egészen öntudatosan magasabbra, maga mellé, annyival erősebb lesz a férfi és annyival boldogabb is lesz.” – jelentette ki 1920-as választási kampány során. [5]
Családcentrikus szemlélete viszont nem jelentette azt, hogy a nőknek szerinte kizárólag csak otthon, a fakanál mellett lenne a helye. Jogot követelt számukra az oktatásban, a női lelkiségnek megfelelő munkahelyeken, biztatta őket a közéletbe való kilépésre, igyekezett állampolgári szerepfelfogásuk formálásával felkészíteni őket erre a feladatra. A „Magyar Nő”-ben az első világháború végi összeomlás zűrzavarában, amikor 1918-ban végre a nők is választójogot kaptak, arra buzdította őket, hogy – mivel a választójogosultság feltétele az írni-olvasni tudás volt – szervezzenek írásoktató tanfolyamokat, védjék meg értékeiket, vegyék kezükbe sorsuk alakítását: „…Át vagytok-e hatva a tudattól, hogy amikor jogot kaptatok a közélet irányításában, felelősekké is lettetek annak irányításáért. Rajtatok is fordul, hogy lomtárba kerül-e drága országunk térképe (…) hogy tanulnak-e gyermekeitek valamit a mindenható Istenről az iskolában, vagy valami pogány „erkölcstan” foglalja el a hitoktatás helyét! (…) hogy úrrá lesz-e az ország fölött a terror, vagy megvédelmezhető-e mindenkivel szemben az egyéni és a szervezkedési szabadság?” [6]
A férfi és női princípium közötti különbségeket nem tagadta, hanem épp fordítva, kiaknázni kívánta az állami és közélet ügyeinek intézésében. Meggyőződése volt: a női és férfi politikusok különböző értékrendje, látásmódja és aspirációi kamatoztathatók az össztársadalmi célok elérése érdekében. Számos más kortársához hasonlóan annak normakövető női emancipációnak a képviselője volt, amely a vallásos identitást, a hagyományelvűségét összekapcsolta a női politikai önrendelkezés modern programjával.
Slachta keresztény feminista pozícióját – életrajzírója, Balogh Margit találó kifejezését használva – a „megőrizve megújítóként” jellemezhetjük.
Kiss Mária Rita
Idézetek Slachta Margittól
MAGYAR NŐ 1919. IX. 16.
„Amit romba döntött az erő és amit nem tudott megvédeni az ész – (a férfi két nagy fegyvere) – azt talán felépíti a szív és életre kelti a lélek. Mikor a nő aggódva és könnyes szemmel megjelenik a romba dőlt világ törmelékei közt és szívét és lelkét akarja gyógyító kötésül ráborítani az emberiség égő sebeire, vissza ne utasítsátok…”[7]
Részlet Slachta Margit Prohászka Ottokár 1920. január 11-i választási kampányrendezvényén elmondott beszédéből
„Mi budapesti nők nem vagyunk egyszerűen a férfigondolatok ismétlői, a férfi tábor árnyéka. Mi a saját lelkünkön át ítéljük meg a dolgokat, megvannak a magunk céljai, felfogása, akarata, iránya és programja (… ) A nő részvétele az államéletben nem számban jelent pluszt, hanem az ő egyéniségének speciális erői által.
Ennek tudatára ébredvén a női tábor nemcsak mint szavazó akart részt venni a keresztény irányzatnak mostani nagy küzdelmeiben, hanem női lelkének erőit is be akarta kapcsolni az állam szolgálatába. S ekkor látta, hogy a törvény adta polgári egyenjogúság csak a papíron van, az életben nem, … s azért mint küzdő tábor áll itt, hogy kivívja egy életbe átvitt egyenjogúsítást (nem egyformaságot, de egyenlőséget). S minthogy ezt a jelen kor még megtagadja tőle, a nő nem mondhatja magáénak a jelent, de övé lesz a jövő. Mi a jövő tényezői vagyunk. „[8]
Utolsó két kampánybeszéde az 1920-as pótválasztásokon március 16-án csak nőknek, március 21-én csak férfiaknak hangzott el. A férfiaknak elmondott beszédet Slachta Margit utólag a keresztény feminizmus aranybullájának nevezte.
„Meggyőződésem, hogy nincs külön női és férfi érdek, mert a kettő a családban egy. Nem lehet elhanyagolni a nő érdekét anélkül, hogy a férfi érdeke ne szenvedjen. Nem lehet egy férfi érdeke ellen véteni anélkül, hogy a nő és a gyerek azt meg ne szenvedné. A férfi, a nő és a gyermek, egyszóval a család (…) megbonthatatlan egész, (…) Foglalkozni akarok tehát a nőnek helyzetével gazdasági, erkölcsi, társadalmi és politikai szempontból. (…)
A férfi úgy gondolkozik: ahhoz, hogy valaki (…) alkotásokat létrehozzon, ahhoz képzettség kell, ahhoz tanulnia kell, de a legnagyobb dologhoz, ahhoz, hogy valaki embert állítson ide a földre, ahhoz nem kell tanulni. (…) A nő nem tud olyan embereket ideállítani a világba, amilyeneket kellene. Hol vannak nekünk magyaroknak nagy jellemeink? Lámpával kell keresni, amíg találunk egyet. Kinek föladata lett volna tulajdonképpen, hogy ide a világba beleállítsa azt az embert, azt a jellemet? A nőé! (Úgy van!) Nem teljesítette, mert nem tudta. A férfi félreismerte az ő küldetését, hivatását, azt hitte, hogy mivel azt könyvből nem lehet megtanulni, a nőnek tulajdonképpen csak a főzőkanállal és a bölcsőringatással van dolga, nem pedig alkotásra, államfenntartásra, vagy küldetésekre hivatott férfiak jellemes nevelésére. A családban lévő nők helyzete félre van ismerve, nincs képviselve. Ez az én egyik programom, a családban lévő nőt felemelni – anélkül, hogy őt a kenyérkeresetre kényszerítenék, – szellemileg, lelkileg, világnézetileg arra a nívóra, amelyen jobban tudja szolgálni a család, a gyermek, a férfi érdekét.
Visszatérek arra, hogy nincs külön női érdek, nincs külön férfi érdek, mert a kettő egy. Visszatérek a kenyérkereső nő harcára. A kenyérkereső nő háromszoros, négyszeres terhet visel. Az asszony a legtöbbször feleség, kenyérkereső, nevelő és cseléd. A kenyérkereső nő kint a világban nagyon rossz helyzetben van, jobban megszorítják, rosszabbul fizetik. (…)
Ezért törekedtem én arra, hogy még a politikai munkában is a nők külön legyenek szervezve (…) azért akartam, hogy a nők szervezkedjenek egymás között, hogy közvetlenül legyek hozzájuk kapcsolva és mintegy jobban ki tudjam belőlük emelni azt az örök nőiességet, amely szerintem legjobban boldogítja az örök férfiast (…) Az én ideálom, hogy a magas szellemi nívón álló férfi mellé ugyanolyan magas szellemi nívón álló nőt lehessen állítani. (…)
Azért azt mondom Önöknek, az én személyemben itt áll Önök előtt a XX. század viharvert, nagykorú leánya, hogy nemzeti létünk romjai fölött szellemi frigykötést kérjen, (…) amikor az államéletben is együtt kell dolgoznunk,( … ) hogy visszaállítsuk egymás mellé azt a férfit és azt a nőt, akit az élethivatás, a foglalkozás nem választ el egymástól, hanem akik egyenlők lévén, meg tudják egymást érteni.[9]
Első parlamenti beszéde 1920. április 23-án hangzott el, benne a nőkérdés számos aspektusát érintette.
„Amikor tehát a nő életerejének védelmét a Nemzetgyűlés figyelmébe ajánlom, nem a nők szempontjából kívánok ezzel foglalkozni. Mi, keresztény nők, nem is kezeljük ezt a kérdést, mint a radikálisok, osztályharc alapján tisztán a nők szempontjából, hanem az általános érdekek szempontjából. (Helyeslés) Mi úgy tekintjük a nő erejét, mint a nemzeti életerő forrását. Ez a kérdés eddig általában véve nem kezeltetett az általános érdek szempontjából, hanem mellékkérdésnek tekintetett.
Ha a férfi gazdasági érdekei szenvednek, szenved attól a nő is, de ha a nő gazdasági ereje ki van uzsorázva és ő a gyermekeket fél életerővel küldi bele az életbe, akkor ezt pótolni, ellensúlyozni, jóvátenni nem lehet (…) Mi erős férfikarokat keresünk, de erős férfikarokat csak akkor fogunk tudni az országnak biztosítani, hogyha erős és egészséges anyái lesznek az országnak. (Élénk helyeslés)
A másik szempont, amelyből ugyanezzel a kérdéssel foglalkozni akarok, az, amely szerint szintén közvagyonnak tekintem a nő erejét és súlyos veszteségnek minősítem azt a rettenetes erőbefektetést, amely a nő részéről kívántatik a nemzet életfájának fenntartásához, hogyha ezen erőbefektetésnek a kamat hozatalát nem biztosítjuk.”[10]
„Az én mandátumomba bele van írva a demokratikus haladásnak, a szociális igazságokért való küzdésnek és a testvériség szent jegyében való munkának parancsa…. Hiszem: ma az ország ezeréves földjén egy új hajtás vagyunk, mi új nyelven beszélünk, mi a politikában is ismerjük a hűséget, a szeretetet” (SM1920)[11]
Felhasznált irodalom:
Mona Ilona SSS: Slachta Margit. Corvinus, Bp. 1997.
Balogh Margit: Slachta Margit, a „keresztény feminista” In: Balogh Margit – S. Nagy Katalin (szerk.): Asszonysorsok a 20. században. BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék; Szociális- és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága. Budapest, 2000, pp. 229-238.
Balogh Margit: Slachta Margit és a keresztény nőkép. Rubicon, 2009, 20. évf., 4. sz. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/slachta_margit
Berkecz Franciska SSS: Slachta Margit Lelki Öröksége I.-III. kötet, Salkaházi Sára Alapítvány. Budapest, 2013
Kiss Mária Rita: „Mások sorsát fogadd szívedbe” Slachta Margit keresztény közéletisége. In: Petrás Éva (szerk.): A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka. Barankovics István Alapítvány, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, pp. 51-75.
[1] MAGYAR NŐ, 1918. március. Idézi: Mona Ilona SSS: Slachta Margit. Corvinus, Bp., 1997. 37-38.
[2] Slachta Margit második beszéde a választójogi törvény vitájában a női választójog érdekében 1922. február 14-én. Idézi: Mona I: Slachta i.m 79. o.
[3] MAGYAR NŐ, 1920. IV. 17. Idézi: Mona i.m. 52.o.
[4] FILM, SZÍNHÁZ, IRODALOM, 1943. április 16. Idézi: Mona. i.m. 124.o.
[5] NEMZETI ÚJSÁG, 1920. III. 25. Idézi Mona. i.m. 59.o.
[6] 1918. dec. 31-én a MAGYAR NŐ Idézi Mona. i.m. 41.
[7] Idézi Mona. i.m. 41.o.
[8] A beszédet lehozta a NEMZETI ÚJSÁG, 1920. I. 13. 8. lp. FEJÉRMEGYEI NAPLÓ, 1920. I. 13. 3. lp. Idézi Mona. 47.o.
[9] ÚJ NEMZEDÉK, 1920. III. 18. 5. lp., NEMZETI ÚJSÁG, 1920. III. 17. 2. lp.
[10] Idézi Mona. i.m. 66.o.
[11] Slachta Margit három választási beszéde gépírással megörökítve az 1920-22. évi parlamenti beszédeinek kötetében vannak bekötve. Vö.: PESTI HÍRLAP, 1920. III. 3. 1-2. lp., NEMZETI ÚJSÁG, 1920. III. 3. 3. lp., BUDAPESTI HÍRLAP, 1920. III. 20. 3. lp
