A gyerekvállalás nem könnyű és egyáltalán nem is olcsó dolog, ennél kevesebb nyilvánvaló megállapítással élhetünk. A felelősség mellett az anyagi terhek is jelentősen megnövekednek és már azt sem lehet készpénznek venni, hogy a gyerekek a felnőtt korba lépéskor saját lakásba költöznek vagy bérelnek valamilyen ingatlant. A szülők azon álmai, hogy miután kirepülnek szeretett utódaik a családi fészekből, majd több idővel, energiával rendelkeznek és pénzügyileg is felszabadultabbá válnak, gyorsan szerte foszlanak, amikor a gyerekek bumeráng-szerűen térnek vissza a családi otthon kényelmébe. Bumeráng-generációnak nevezzük azokat fiatal – vagy már kevésbé fiatal – felnőtteket, akik már a 21. században fejezték be tanulmányaikat, valamennyi időt ugyan külön éltek a szülőktől, de ismét visszatértek a családi otthonba. A nagybetűs életben az ő boldogulásukat érintették a legnagyobb mértékben olyan események, mint a 2000-es évek elején a tőzsdeválság, a felgyorsuló globalizációs folyamatoknak köszönhető munkaerő-kiszervezés, a 2007-ben meginduló gazdasági válság – az Európai Unióban ehhez jött még az euroövezet válsága is a 2010-es évek elején –, majd az első évtizedet követően a megváltozott munkaerőpiaci struktúrák: ösztöndíjas képzések, részmunkaidős állások, fizetés nélküli gyakornoki munkák, amivel legalább tapasztalatot tudnak szerezni és belépőt biztosíthat számukra egy jól fizető állás elnyeréséhez.
Az otthon maradó fiatalok a fentebbi jelenségeket figyelembe véve több ok miatt is ezt a megoldást választhatják. Sokuknak az anyagi szempont a mérvadó: a jelenleg drasztikusan növekvő ingatlanpiaci árak mellett nem engedhetik meg maguknak, hogy külön albérletbe költözzenek, vagy lakáshitelt törlesszenek. Ez a legáltalánosabb aspektusa annak, hogy miért nem költöznek el. Akadnak olyanok, akik vagy saját átmeneti vagy permanens egészségügyi állapotuk miatt kénytelenek otthon maradni; ennek másik verziója, amikor a szülő vagy szülők szorulnak ellátásra és nem engedhetik meg maguknak, hogy egy szociális gondozót fogadjak fel. Rajtuk kívül pedig a lusták és elkényelmesedettek csoportját találhatjuk, akik kényelmesen elvannak a mamahotelben, vagy eljárnak dolgozni vagy nem, vagy végeznek házimunkát vagy nem és még az sem biztos, hogy befizetnek a családi kasszába. Mit kellene tennie a szülőknek, hogy rá tudják venni, vagy valamilyen ultimátum árán kényszeríteni az ingyen kosztot és kvártélyt élvezőket, hogy járuljanak hozzá a lakásfenntartás költségeihez és a mindennapi kiadásokhoz, illetve hogyan tudnak segíteni az akár kényszerből, akár kényelemből otthon maradó fiatal felnőttek?
A demográfiai adatokból már az ezredforduló óta jól kimutatható, hogy egyre több fiatal felnőtt választja az otthon maradás lehetőségét, miután elvégezte tanulmányait. Az USA-ban ez a szám jelenleg 26 millió 18 és 29 év közötti fiatalt jelent, az Egyesült Királyságban 3,5 millió 20 és 35 év közöttit. Az egyes kutatások eltérő maximum életkorral számolnak – van, ahol a 40 éves kort is megadják felső korlátnak – az viszont jól kirajzolódik, hogy évente közel 10 százalékkal növekszik az otthon maradók/visszatérők aránya, továbbá, hogy a férfiak aránya 5-10 százalékponttal minden országban magasabb. Utoljára az 1940-es években volt ilyen magas az otthon maradók aránya, a ’60-70-es években pedig a legalacsonyabb, amerikai felmérések szerint. A negatív trend bizonyára nem változik meg, hiszen legfiatalabbak (18-24 évesek) körében a legkimagaslóbb ez az érték. Az ő esetükben még nem beszélhetünk kizárólagosan bumeráng-generációról, hiszen sokan a felsőfokú tanulmányaik vagy továbbképzések miatt választják az otthonmaradást. A lakhatási válság viszont őket is befolyásolja, hiszen, ha nincs kollégiumi férőhely és nem akarnak hitelhez folyamodni, akkor a szülői segítségre kell támaszkodniuk. A gyermekek finanszírozása ettől fogva nem áll meg a nagykorúság küszöbén, további számlákat kell fizetniük a szülőknek, akik az elmúlt évek, évtizedek tapasztalatai alapján már átérezhették az örökérvényű mondást, miszerint kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium 2015-ös adatai alapján a tengerentúli országban 230.000 dollárba (kb.: 62.000.000 millió forint) került átlagosan egy gyermek felnevelése és ebben még nem szerepelnek a potenciális felsőoktatási tanulmányokhoz tartozó járulékos kiadások. Az adatsorok alapján, mintegy 500 milliárd dollárt költöttek egy évben a felnőtt gyermekek szülei; a 18 és 34 éves korosztály között évente pedig átlagosan 6.600 dollárt, tehát olyan 1.700.000 forintnyi összeget vesz el a szülők pénztárcájából. Érdemes nyomatékosítani, hogy ebben még nincsenek benne az oktatási költségek. A gyerekekre költött kiadások minden mást érintenek: megnövekedett rezsiköltség, telefonszámla, bérlet, étkezés, új ruhák és kiegészítők, üzemanyag, streaming szolgáltatókra előfizetés, ezeken felül „zsebpénz” jellegű juttatás, hogy szabadon tudjon szórakozni menni, de akár törlesztőrészlet is bekerülhet a finanszírozási kalapba.
A különböző egzisztenciával rendelkező családok más-más véleménnyel rendelkeznek arról, hogy mikortól kellene elkezdeni önálló és a szülőktől különálló életet élnie egy fiatalnak. Ez különösen az erősen individualizált társadalmakban kardinális kérdés: az angolszász országban erősen ellenzik a fiatalok mamahotelbe való települését, míg Olaszországban, Spanyolországban, de Japánban is más a megítélése, ha az utódok sokáig a család közelében maradnak. Európában ebben a két mediterrán országban a legmagasabb a 30 éven aluli otthonlakó felnőttek aránya, ami 66%. A szülők az otthon maradás szempontjából a legmegengedőbbek az oktatással járó költségekkel kapcsolatban, ami az általános finanszírozási kereteken kívül esik. A Pew Research felmérése alapján az amerikaiak 55%-a gondolja úgy, hogy a szülők túl sokat költenek a gyerekükre (18 és 29 év közöttiek), míg 10% úgy, hogy túl keveset. Külön a 18-29 közöttieket megkérdezve 63% értékeli úgy, hogy kielégítően támogatják őket, míg a szülők 65%-a látja úgy, hogy megfelelő juttatásokat biztosít. A szülők által fedezett kiadások között legtöbbször a telefonszámla végez első helyen, ezt követi a lakbér (amennyiben nem otthon laknak), az élelmiszerek, a hitelek, majd a biztosítások, az utazási költségek és az egyéb szórakozásra szánt kiadások. Egy YouGov kutatás alapján jól kirajzolódik a generációs szakadék annak kérdésében, hogy mikor kellene elkezdeniük fizetni a kiadásaikat a fiatal felnőtteknek. A néma generáció és a baby boomerek egyöntetűen úgy vélekednek, hogy már 18 éves kor után, de legkésőbb 20 éves kor előtt már el kell kezdeni fizetni a telefon, hitelkártya, autóbiztosítás, előfizetés és utazással járó kiadásokat szülői segítség nélkül, valamint 21 éves kortól már lakhatási költségekben sem kellene a szülőknek segíteniük. Az Y és Z generációsok viszont mindent később szeretnének elkezdeni fizetni, az ő percepciójuk anyagi helyzetükről teljesen más és olyan egyéb, extra kiadásaik vannak, amelyek a nagyszüleik idejében még nem léteztek vagy fel kellene áldozniuk bizonyos tevékenységeket azért, hogy képesek legyenek egy másikat fizetni. Arról viszont konszenzus van, hogy az előfizetési díjakat mindenkinek 20 éves korában már önállóan kell kiegyenlítenie – megjegyzem, ennek hátterében a kedvezményes családi csomagok állhatnak, amelyek az előfizetési díjban több fiók együttes használatát engedélyezik, ráadásul kedvezményesebb áron is. Összességében a fiatalok több, mint fele látja úgy, hogy szülői segítség nélkül képtelenek lennének biztosítani jelenlegi életszínvonalukat.
A koronavírus miatt szintén sokan költöztek haza gazdasági vagy érzelmi, biztonsági szempontból. Közel azonos arányban gondolták úgy a 18-29 év közöttiek, hogy jót tett a kapcsolatuknak szüleivel, hogy hazaköltöztek (76%), ugyanakkor majdnem ennyien vélekednek úgy (74%), hogy preferálnák a szüleitől független életet, még akkor is, ha ez jelentős spórolás árán valósítható csak meg. A szülők 61%-a érezte úgy, hogy pozitív volt az együtt töltött időszak, viszont 40%-a válaszadóknak aggodalmát fejezte ki gyermekük mindennapi megpróbáltatásaival kapcsolatban. Jobban féltették őket amikor otthon laktak, mint amikor távol voltak. Végül a megkérdezettek egynegyede látta úgy, hogy konfliktusokkal tarkított volt ez az időszak és jelentősen megnehezítette a mindennapokat, akár az egyik félnek, akár mindkét oldalnak.
A már említett nyugdíjas évekre félretett pénzek felélése mellett más – akár drasztikus – megoldásokhoz is folyamodnak egyes szülők annak érdekében, hogy biztosítani tudják a gyerekeik számára komfortos, ideális életvitelt. Ezáltal saját komfortjukból is lejjebb adnak, a megtakarításaikhoz hozzányúlnak, megszüntetik a kötvényeiket, a biztosításukat, akár saját maguk is hitelt vesznek fel és adósságot adósságra halmoznak. Nem ritka az sem, hogy később vonulnak nyugdíjba vagy nyugdíjból állnak vissza a teljes foglalkoztatásba.
Hogyan lehet mégis csökkenteni a kiadásokat szülői oldalról? Közös nevezőre kell jutni a bumeráng-generációval és megbeszélni velük, hogy ez csak egy átmeneti helyzet – még akkor is, ha ez a periódus több évig fog tartani. A teljes visszautasítás nem megoldás, mert a segítésnyújtás nélkül az utódok könnyen adósságspirálba kerülhetnek, amivel hosszabb távon csak rontani fognak mind saját, mind szüleik helyzetén. A teljes finanszírozást viszont minél előbb ki kell szorítani. A hazaköltöző fiatalok gyakran visszaélnek helyzetükkel és a szülő-gyerek viszony emocionális oldaláról közelítik meg a kényelmetlen helyzetet: „te hoztál a világra, akkor gondoskodj rólam!” és érzelmi zsarolásba kezdenek annak érdekében, hogy szüleik fizessék kiadásaikat. Ezzel párhuzamosan nem szabad úgy érezniük, hogy egy vendégszállóban vannak, ahol se feladatuk, se kötelességük nincsen. A ház körüli munkákba nekik is be kell segíteniük, ha pedig csak a magas lakbérek miatt nem költöznek külön, akkor a közüzemi számlák rájuk eső részét ugyanúgy fizetniük kell, mintha lakótársaikkal osztanák el a számlákat. Egyre tipikusabb jelenség, hogy a szülők, miután gyermekük elköltözött, kiadják az ő egykori szobáját vagy lakrészét, ezért sokan úgy látják, nem ördögtől való valamekkora bérleti díjat kérni saját gyereküktől. Sok bumeráng fiatal pénzügyi problémákkal küzd, de nem az alacsony jövedelmük miatt, hanem mert egyszerűen rosszul bánnak a pénzzel. Fiatal felnőttkorukat valószínűleg nem a szülőktől kapott pénz reális és arányos beosztásával töltötték el, így érdemes egy pénzmenedzselési tervet is készíteni, hogy mikor, mire, mennyit érdemes költeni, mérlegelni, hogy milyen kiadásokat tervez a közeljövőre nézve. A pénz értéke teljesen más értelemmel bír egy fiatal húszéves és egy közel harminc éves számára, főleg akkor, ha már éveket éltek külön a családjuktól. Szorgalmazni kell őket, hogy ne csak otthon üljenek és várjanak álmaik munkájára, amiből majd egy virágzó karriert lesznek képesek kialakítani. Az átmeneti időszakban meg kell ragadni minden munkalehetőséget, hiszen nem lehet tudni, hogy ott milyen tapasztalatokkal fognak gazdagodni és ami nem hátrány: addig is pénz fognak keresni, amivel csökkentik a rájuk fordított kiadásokat. Ezzel együtt tudatosítani érdemes számukra, milyen területeket nem fognak fedezni a szülők a családi kasszából: végeláthatatlan hitelkártya kiadások, bulizás és éjszakai élet, valamint luxuscikkek és az extravagáns életvitelhez szükséges költekezések. Az anyagi érdekeken kívül fontos, hogy minden fél legyen alkalmazkodóképes a másikhoz. A felnőtt gyerekeknek fel kell hagyniuk a vagabond életstílussal, nem lehet minden napot a bulizásnak szentelni, hajnalban hazaérni. Ugyanakkor a szülőknek is fontos megérteniük, hogy azzal csak az mielőbbi vagy újbóli „kirepülést” késleltetik, gátolják meg, ha gyerekük kimarad a társas életből. Viszont meg kell értetniük vele, hogy ennek az időszaknak nem a felhőtlen bulizásról kell szólnia, hanem a felnőtté válás egy újabb mérföldkövénél vannak. Fontos, hogy amikor véget ér életüknek ez a része, akkor tapasztalatokkal gazdagodva lássanak neki az önálló életnek és a szülőkkel való viszony pozitív maradjon.
Szitás Péter
Forrásjegyzék:
Amanda Barosso, Kim Parker, Richard Fry: Majority of Americans Say Parents Are Doing Too Much for Their Young Adult Children. Pew Research Center. 2019.10.23.
Bruce Horovitz: Adult Kids’ Expenses: Which Should Parents Pay For? Forbes. 2019.05.12.
Chris Kornellis: Expenses for Adult Kids: Which Ones Should Parents Stop Paying For? The Wall Street Journal. 2020.09.13.
Donald Hirsch: Two-thirds of singles in their 20s now live with their parents – here’s how it affects their lives. The Conversation. 2019.01.18.
Jaime Catmull: How To Set Money Boundaries With Your Adult Children. Yahoo Finance. 2021.09.20.
Jeffrey Arnett: Yes, more and more young adults are living with their parents – but is that necessarily bad? The Conversation. 2020.10.13.
Jessica Dickler: Nearly half of parents still financially support adult children. CNBC. 2019.09.24.
Kathy Kristof: Kids cost parents most when they’re adults. CBS News. 2018.10.02.
Marta C. White: The Pandemic Is Sending 20-Somethings Home Indefinitely, and Their Parents Are Paying the Price. Money.com 2020.09.10.
Michelle Fox: Parents are sacrificing their own financial wellness to support their adult children, survey finds. CNBC. 2021.05.05.
Tamara E. Holmes: Footing the Bill for Adult Children? How to Stop – for Your Good and Theirs. American Association of Retired Persons. 2021.08.05.
