A KDNP 1989-1990-ben

 75 éves fennállását ünnepli a magyar kereszténydemokrácia. Az alkalomból a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázisának kutatócsoportja cikksorozatban tekinti át az elmúlt 75 év fontos eseményeit. Ebben a részben az 1990-es első szabad választás időszakáról olvashatnak –  ezúttal – kereszténydemokrata szemszögből.  

A Kereszténydemokrata Néppárt fő döntéshozó szerve, az országos választmány 1989. szeptember 30-án tartotta első összejövetelét 154 küldött részvételével a József Attila Gimnázium nagytermében, ahol heves viták során megtárgyalták a párt programtervezetét, amely az 1989. júniusban nyilvánosságra hozott programot váltotta fel. (Ez utóbbi csak nyolc témakört foglalt magába és nyolc pontból álló alapelv-tervezet volt). A pártalkotmány elfogadása után a KDNP elnökévé Keresztes Sándort választották meg, aki személyében a folytonosságot jelképezte. Három alelnök (Füzessy Tibor, Szabó István és Seszták László) mellett a párt főtitkárának Ugrin Emesét (Ugrin József lányát) jelölték. Országos titkárokká Gáspár Miklóst, Lukáts Miklóst és Lánztky Lászlót nevezték ki. Az első, öttagú elnökségbe Füzessy Tibor, Gáspár Miklós, Hasznos Miklós pártügyész, Lukáts Miklós és Seszták László került be.

 Az elfogadott alapszabály nagymértékben épített a Demokrata Néppárt egykori szervezeti szabályzatára. Erős központi irányítás mellett is érvényesülő helyi autonómiát, az önkormányzatiságot és a szubszidiaritás elvét hangsúlyozta. Bekerült a régi demokrata néppárti képviselők különleges státusára utaló cikkely is, akik az országos pártvezetőség „tiszteletbeli tagjai” lettek. A pártvezetés képviselője 1989. december 5-én fordult a Fővárosi Bírósághoz a KDNP bejegyzését kérelmezve. Csatolta a párt vagyonmérlegét, az 1989. szeptember 30-án elfogadott alapszabályt és az országos gyűlés lefolyásáról szóló jegyzőkönyvet. A bíróság másnap, 6-án nyilvántartásba is vette a pártot.[1]

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége 1990. január 1-jén fogadta el a párt végleges választási programját, amely a szeptember 30-i első országos választmányon elfogadott szöveg alapján készült. (Csak 1989 végén kezdtek hozzá a külpolitikai, egészség- és szociál- és településpolitikai, mezőgazdasági, valamint a környezetvédelmi szakpolitikai koncepciók kidolgozásához, amelyek a hivatalos politikai és választási programhoz kapcsolódtak. Ezek a részprogramok a „Hazánkért” című pártlap 1989. évi év végi különszámaiban jelentek meg először. [2]

 „A keresztény út” című 100 pontos választási program huszonkét alfejezete tükrözte a baloldali keresztényszociális tradíciókat. Eszmeileg a keresztény világnézet, a keresztény állameszme és a Szent Istvánig visszanyúló nemzeti hagyományok alapján állt, de érződött benne a francia neokatolicizmus, az eszményinek tekintett nyugat-európai katolicizmus hatása is. Középpontba állította az átalakulás veszteseinek támogatását, a lassú átmenet preferálását, a szociális biztonság megőrzését. A nagycsaládosoknak kedvező adó- és jövedelempolitikát ígért.[3] A KDNP a szociális piacgazdaság hívének állította be magát, az emberi méltóság elvének tiszteletben tartása mellett tett hitet. Bár önmagát felekezetközi (interkonfesszionális) pártnak vallotta, programjában főleg a keresztény perszonalizmus elvére hivatkozott. (A kereszténydemokrata párt a volt történelmi pártok sorában a legkésőbb szerveződött meg, ezért a potenciális választóik nagy része nem tudta időben megismerni a programját. Így azok, akik rájuk voksoltak, érzelmi okok miatt és a KDNP-t a Demokrata Néppárt jogfolytonos utódjának tekintve adták a szavazatukat a pártra.)

A Kereszténydemokrata Néppárt központjában a pártszervezés eredményeként 1989 őszén a párt 16 budapesti szervezetében 523, vidéken 44 szervezetben 1352 tagot tartottak nyilván..[4] A párt az 1990. március-áprilisi országgyűlési választások idején is még csak 235 helyi szervezettel rendelkezett és 3500 bejegyzett személyről tudott.[5] (A legtöbb helyi szervezetet Szabolcs-Szatmár-Bereg /36/ és Borsod-Abaúj-­Zemplén megyékben hozták létre.) A késői indulás miatt az ország 19 megyéje közül ötben /Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Somogy/ nem is tudott listát állítani.[6] A pártszervezés nem a hagyományosan katolikus dunántúli megyékben állt a leggyorsabban talpra, hanem a legszegényebb északkelet-magyarországi régiókban lett a legerősebb. Ugyanakkor az is jellemző maradt, hogy főleg azokon területeken szereztek több szavazatot, ahol a régi Demokrata Néppárt is befolyással rendelkezett és 1947 augusztusában jól szerepelt.[7] A Kereszténydemokrata Néppárt listáira az első fordulóban 317278 személy szavazott (ez a leadott voksok 6,46 százalékát jelentette). A párt végül 21mandátumot nyert el, ami az előzetes várakozásaihoz képest jó eredménynek számított. (Az országos listán megszerzett 10 mandátum mellett Győr, Pest, Nógrád, Borsod, Budapest, Heves, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területi listáján is bejutottak a törvényhozásba a jelöltjeik. Bár a 176 egyéni választókerület kétharmadában nem volt lehetősége jelöltet állítani, a 105 elindított indulója közül Nógrád megyében hárman is egyéni mandátumot szereztek.)

 A statisztikai adatok szerint a párt szavazótáborában az időskorúak és az alacsony iskolai végzettségűek aránya nagyobb volt, mint a vallásosak között. Szavazói között kiugróan magas volt a vidéken élő, vallását gyakorló keresztények és az 50 évesnél idősebb nők száma. Bár a Kereszténydemokrata Néppárt felekezeteken felül állónak láttatta magát, a közvélekedés katolikus pártnak ítélte, amit a választási eredmények is visszaigazoltak. (A katolikusok 87 százalékkal /az országos 66, 2 százalékkal szemben/, a reformátusok, az evangélikusok és a kis egyházak viszont országos számarányuknál kisebb mértékben képviseltették magukat a politikai alakulatban.[8]

A KDNP esetében a taglétszám növelésének szorító kényszere és a kormányban való részvétel igénye megkövetelte a korábbi keresztény párti imázs és a mai modern viszonyok összekapcsolását. Még a koalíció megalakítása előtt, de már a valószínűsíthető választási eredmények reményében össze is hívták a KDNP II. Országos Választmányi ülését 1990. április 23-ára, ahol leváltották Keresztes Sándort elnöki, valamint Ugrin Emesét főtitkári funkciójából, amely döntést Antall József kijelölt miniszterelnök is erőteljesen támogatott. A II. Országos Választmányon pártelnökké emelték Surján Lászlót, megszüntették a főtitkári funkciót és négy társelnököt választottak.

A Kereszténydemokrata Néppárt a kormányzásba felemás módon lépett be. Csak a Magyar Demokrata Fórum küldöttségével tartottak megbeszéléseket, koalíciós tárgyalást a Független Kisgazdapárttal nem is folytatott. A Kereszténydemokrata Néppárt a kormányba lépése fejében 1990. május 8-án állam- és kultuszminiszteri posztot kért, amit Antallék elutasítottak, ugyanakkor elérték, hogy a KDNP hozzájárult Surján László népjóléti miniszteri kinevezéséhez.[9] A párt az aláírt ”nyilatkozat”-ban csak a koalíció külső támogatására tett ígéretet. Másnap, főleg Varga László társelnök érvelésére a pártvezetés többsége felülírta a tárgyaló delegáció álláspontját, s újabb egyeztető tárgyalásra került sor, amelynek eredményeképpen a Kereszténydemokrata Néppárt tagja lett a koalíciós kormánynak. (A kétoldalú „koalíciós szerződés” amely egyébként a ”megállapodás” címet viselte, két gépelt oldalt tett ki, s csupán személyi döntéseket tartalmazott, semmi mást.) A választások után, a párt válaszúthoz érkezett. Történetében ismét lezárult egy korszak. A pártvezetésnek két lehetőség közül kellett választani: a Kereszténydemokrata Néppárt maradjon olyan tömörülés, ahol az elvekhez való ragaszkodás miatt a konzervatívabb keresztény pártokra jellemzően fokozatos bezárkózás következhet be, ami a taglétszám csökkenéséhez vezethet. A másik alternatíva az volt, hogy a tömegbázis szélesítése érdekében megpróbál alkalmazkodni az új helyzethez, a többpártrendszer körülményeihez. Ez a politikai gyakorlatban az ideológiai elkötelezettség lazításához, a néppárti jelleg erősítéséhez vezethetett.[10] A KDNP a két elv összekapcsolására tett kísérletet.

Bár a hazai közéletben a KDNP mérsékelten szerepelt, a nemzetközi pártkapcsolatok kiépítése terén annál sikeresebb volt. Már 1989. május 24. és 27. között Bécsben képviseltette magát a Kereszténydemokrata Pártok Nemzetközi Uniója, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) brüsszeli központja és az Osztrák Néppárt Politikai Akadémiája által együttesen megrendezett közép- és kelet-európai kereszténydemokrata pártok és mozgalmak első nemzetközi konferenciáján, ahol sikeresen bemutatkoztak és beszámoltak a kibontakozó magyar demokratizálódási folyamatokról, a pluralista társadalom megalakításának esélyeiről.[11] A nyugat-európai kereszténydemokrata pártok közül több (a belga, a holland, a két nyugatnémet és az osztrák) elküldte képviselőjét az 1989. szeptemberi alakuló közgyűlésre, és ott megjelent az Európai Parlament kereszténydemokrata frakciójának delegációja is. 1989. december elején pedig az Európai Kereszténydemokrata Unió máltai kongresszusán a KDNP-t felvette tagjai közzé.

                                                                                                                                                                    Szabó Róbert