Míg a klasszikusok a nép történetileg kialakult egyediségét hangsúlyozták, addig a modernek a nép mennyiségi vonatkozásait emelik ki. Ez a megközelítés különösképpen jellemzi a demográfiát, amely a népeket csak mennyiségi sajátosságaiban (születés, halálozás, életkor) vizsgálja. Természetesen a demográfiának ehhez joga van, ebből azonban nem következik az, hogy népek között ne lennének nyelvi, történeti és kulturális különbségek. Sajnos a népek mennyiségi sajátosságainak az előtérbe állítása könnyen vezet a nép fogalmának nominalista értelmezéséhez.
A ’nép’ demográfiai értelmezése
A demográfia görög eredetű összetett fogalom: ’demo’ és ’graphy’ szavakból származik és szó szerint népleírást jelent. Ez alapján arra gondolhatnánk, hogy demográfia pontosan definiálja a démosz vagyis a nép fogalmát. Ez azonban nincs így. Például a Demográfiai Fogalomtár (2015) nem definiálja a ’nép’ fogalmát, noha 346 alkalommal használja olyan formában mint népesség, népesedés, népességváltozás. Sőt, a Fogalomtár a ’népesség’ fogalmát sem definiálja, pedig 259/103 alkalommal használja képzett, illetve nem ragozott formában.
Az Egészségtudományi Fogalomtár (2012) sem határozza meg a nép fogalmát. A ’népesség’ fogalmát pedig azonosítja a ’populáció’ fogalmával és a következőképp határozza meg: ”A demográfiában általában egyszerűen egy ország vagy földrajzi egység lakosainak összességét értik rajta (…).” Tehát a modern demográfia elkerüli a nép fogalmát és helyette egy ország – vagy bármilyen földrajzi egység – lakosságára, népességére, populációjára hivatkozik.
Szerintem ezt a hiány az magyarázza, hogy a modern demográfia a népet csak reduktív módon, mennyiségi sajátosságaiban vizsgálja, számára a nép nem más mint egy földrajzi egység lakosságának az összessége. Számos relációban ez a megközelítés jól működik: Magyarország lakosságának mennyiségi jellemzése nyilvánvalóan szükséges. Szintén fontos és hasznos a demográfiai nézőpontja, ha az a kérdés, hogy a népesség mennyiségi paraméterei között milyen összefügések vannak.
Számos példa igazolja azonban, hogy a nép nem egyenlő egy ország területen élő lakossággal: a Románia területén élő székelyek nem románok, a Törökországban élő kurdok nem törökök, a baszkok sem spanyolok stb.; továbbá Németországban is sokan tekintik magukat töröknek. Ez egyben azt is mutatja, hogy a román, török, spanyol vagy éppen német állam közigazgatási területén született és élő emberek sem feltétlenül tekintik magukat románnak, töröknek, spanyolnak vagy éppen németnek. Természetesen fontos kivételek is vannak például az Egyesült Államok olyan olvasztó tégely, amely képes arra, hogy a különböző népekből származó embereket személyükben vagy gyerekeikben sikeresen integrálja vagy asszimilálja az amerikai nemzethez. Bár napjaink fejleményei azt is mutatják, hogy a nem-fehérek, különösen feketék és latin-amerikaiak esetében ez az olvasztó tégely kevésbé működik, mint a fehér rasszhoz tartozó emberek esetében.
A nép nem egyenlő az azonos anyanyelvű emberek halmazával sem. Az Egyesült Királyság nemcsak négy királyság, hanem négy különböző nép összefogását jelenti. A skótok vagy az északírek függetlenségi törekvései jól mutatják, hogy önmagukat egy az angol néptől különböző entitásként gondolják el.
A nép mennyiségi szemléletének a tarthatatlanságát olyan fogalmak is mutatják, mint néprajz, népzene, népviseletet. Például a magyar népzene fogalma egy történetileg kialakult zenei stílusra utal, és ez szinte teljesen független attól, hogy a magyarság zenéjét éppen most milyen sajátosságok jellemzik. A kalotaszegi népviselet is egy történetileg kialakult és rögzült öltözködési stílusra utal független attól, hogy Kalotaszegen az emberek történetesen hogyan öltözködnek. Pontosabban különbséget tehetünk élő és kihalt népviselet és népzene között.
A nép nominalista értelmezése
A nép reduktív és mennyiségi értelmezése egyben a nép nominalista értelmezését is jelenti. A nép nominalista koncepciója szerint a nép, illetve a nemzet mint holisztikus egész csak egy üres név, egy szociokulturális fikció. „Az a gondolat, hogy léteznek olyan természetes egységek, mint a nemzetek vagy nyelvi, faji csoportok, teljes egészében fiktív.” (Karl Popper, 2001). Érdekes, hogy Popper és általában a neoliberalizmus az emberiséget nem tekinti fikciónak. Tehát különbséget kell tennünk mérsékelt és radikális nominalizmus között, amennyiben az előbbi reális egységnek tekinti az emberiséget, míg az utóbbi az emberiséget is csak fikciónak tekinti.
Mindenesetre a neoliberális közbeszéd mindkét formája elutasítja a nép és a nemzet fogalmát, mint fikciót. „Közvéleménykutatók szerint a »haza«, »nemzet« »magyarság« ellenszenves, kerülendő szavak.” – írja Fekete (1997 66.o.) Ennek a szellemiségnek az erejét mutatja, hogy a nép fogalma nemcsak a demográfiai témájú szakmai, hanem az ismeretterjesztő lexikonokból (pl. Wikipédia) is hiányzik.
A nép mennyiségi, nominalista és neoliberális értelmezése összhangban van a módszertani individualizmussal, amely szerint nincs nép, ahogy más szupraindividuális (makroszintű) egységek (család, közösség, nemzet, emberiség stb.) sem léteznek. Az egyetlen realitás az individuum és azok mechanikus sokasága. Tehát a módszertani individualizmus szerint a nép pusztán az állampolgárok összessége (Gesellschaft).
A modern társadalomtudományok a nép nominalista értelmezését követi. Ugyanis korunk társadalomtudományaiban a főáramlatot a liberális individualizmus jelenti, amely szerint a társadalmi jelenségeket kizárólag az individuumok szempontjából szabad vizsgálni és értelmezni. A szakértők (demográfusok, közgazdászok, politológusok) már annyira azonosultak ezzel a liberális paradigmával, hogy többnyire észre sem veszik, hogy a saját tudományuk alapfogalmait eleve nominalista módon interpretálják. Azaz azt hiszik, hogy az általuk képviselt „nominalista-szakmai” álláspont a szakmai álláspont. Ezzel párhuzamosan a „realista-szakmai” álláspontra nem rivális paradigmaként, hanem szakmaiatlan nézetként tekintenek.
A nominalista értelmezés következményei
Tehát a ’nép’ fogalmával kapcsolatban joggal beszélhetünk egy klasszikus (realista) és egy modern (nominalista) álláspontról. Mivel a nép mindig egy jól meghatározott földrajzi térhez köthető, ezért akik a népet reális létezőnek tekintik, azok egyben lokalisták is. Ezzel szemben nominalisták biztos, hogy nem lokalisták, hiszen fikciónak minősítenek minden lokális különbséget. Az egy másik kérdés, hogy a népeket és nemzeteket fikciónak tekintő nominalisták az emberiséget mint szupraindividuális egységet létező realitásként ismerik el vagy azt is csak egy üres fikciónak tekintik.
Ahogy a realizmus esetében, úgy a nominalizmus esetében is különbség tehető a leíró és normatív nominalista álláspont között. Az előbbi szerint a nép fikció, míg az utóbbi szerint többnyire negatív képződmény. Általában a nominalisták mindkét felfogást képviselik. Tehát azt mondják, hogy nincsenek népek, de ha mégis vannak, akkor rossz, hogy léteznek és fel kell őket számolni vagy a múzeumokba és a skanzenekbe kell azokat visszaszorítani.
A nominalista álláspontból az következik, hogy a különböző népek és nemzetek tagjai demográfiai értelemben felcserélhetők egymással, mert kulturális értelemben nincs köztük olyan mértékű különbség, amely a sikeres helyettesítést megakadályozná. Például a hiányzó németek jól helyettesíthetők szíriaiakkal. A nominalista álláspont szerint, mivel nincs nép, ezért népességcsere mint probléma sem létezik.
Érdekes, hogy ezt a narratívát, vagy ha tetszik ideológiai paradigmát, a cáfoló tények sokassága sem tudja megkérdőjelezni. Így például jelenlegi amerikai zavargások sem, amelyeket Donald Trump baloldali kulturális forradalomnak minősített.[1]
„Kozmopolita identitással azonban legfeljebb a globális elitek tagjai rendelkeznek. Sehová sem tartozni pedig elviselhetetlen frusztráció. Ez az, ami posztmodern korunkban felértékeli az identitás archaikus vagy éppen biológiai dimenzióit. A származás, a bőrszín vagy a nemi hovatartozás csupa olyasmi, amit nem lehet elveszíteni vagy megkérdőjelezni. Fehér Ferenc és Heller Ágnes a kilencvenes években találó kifejezéssel „bőrünkre írt identitásról” beszéltek. Ebbe kapaszkodnak, itt lelnek kárpótlást és menedéket a globalizáció és urbanizáció kárvallottjai, bennszülöttek és jövevények egyaránt.” – írja Lányi András (2020).
Majd így szerző így folytatja: „A multikulturális illúzióknak leáldozott: a kultúrák nem akarnak összeolvadni. Samuel Huntington jövendölése vált valóra: civilizációk harcolnak egymással a soknemzetiségű metropoliszokban, és a nyugati (»fehér«) civilizáció minden vonalon defenzívába szorul.” (Lányi 2020)
Sőt a nagy rivális, Francis Fukuyama, aki 1989-ben még a történelem végéről és a liberális demokrácia győzelméről értekezett, harminc évvel később megjelent könyvében már az identitás kérdését helyezi a középpontba. Az amerikai szerző szerint, ha ez a folyamat tovább folytatódik, akkor az identitáspolitika és a törzsi gondolkodás teljesen átveszi az irányítást a nyugati jellegű demokrácia felett: a jobboldali pártok, illetve a Republikánus Párt a „vesztes” fehérek, míg a baloldali pártok, illetve a Demokrata Párt a „győztes” fehérek és a színes kisebbség pártjává válik. Fukuyama szerint ez a folyamat végső soron a diktatúra vagy a káosz disztópiájával fenyeget.
Tóth I. János
Források:
Egészségtudományi Fogalomtár (2012): „Populáció” fogalomtar.aeek.hu
Fekete Gyula (1997): Első számú közügy. Balaton Akadémiai könyvek. Balatonboglár.
Francis Fukuyama (2018): Identity: The Demand for Dignity and the Politics of Resentment. 2018. New York: Farrar, Straus and Giroux.
Fukuyama, Francis (2014): A történelem vége és az utolsó ember. Európai Könyvkiadó Budapest.
Kapitány Balázs (szerk.) (2015): Demográfiai Fogalomtár. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest.
Lányi András (2020): Hol van most a balliberális értelmiség, válaszonline.hu 2020.07.03.
Popper, Karl (2001): A nyitott társadalom és ellenségei. Balassi Kiadó, Budapest
[1] https://neokohn.hu/2020/07/04/donald-trump-a-baloldali-kulturalis-forradalom-celja-az-amerikai-forradalom-eltorlese/
