A társas interakciók kimenetelét nagymértékben befolyásolja, hogy az emberek egy közösség részeként vagy elkülönült individuumként gondolnak magukra. Az identitásuk természetesen a viselkedésüket is meghatározza. A modern társadalomtudományokban ezt a problémát a fogolydilemma, potyautas, illetve a közlegelő tragédiája segítségével modellezik, ahol a felek választhatnak az együttműködő és a dezertáló racionalitás között. A „közösségi” emberek – ceteris paribus – együttműködni vagyis kooperálni, míg az individualisták dezertálni fognak.
A fogolydilemma alternatív megfogalmazása
A fogolydilemma eredeti történetének a megértését a börtönbüntetéseket kifejező negatív számok nehezítik. Megfogalmazható azonban egy olyan sztori, amelyben csak pozitív egész számok szerepelnek.
Egy kvíz játékban legyen két elkülönített szereplő (A és B), akik C és D gomb megnyomása között választhatnak, amelynek eredményeképp 0 és 5 aranyrúd között lehet nyerni a másik döntésének a függvényében. A szereplők döntéseiket egyidejűleg, de egymástól függetlenül hozzák meg. A nyereményeket a következő mátrix írja le.
Fogolydilemma pozitív számokkal. A cellákban szereplő első szám az A, míg a második szám a B játékos nyereségét mutatja. Ha mindketten kooperálnak, akkor mindketten 3-3 aranyúdat nyernek, amelyet joggal tekinthetünk győz-győz kimenetelnek.
Melyik stratégiát érdemes választani ebben a szituációban? Tegyük fel, hogy A játékos helyében vagyunk, és induljunk ki abból, hogy a másik játékos C-t választ. Ekkor két lehetőségünk van: C-t választva 3, míg D-t választva 5 aranyrudat nyerünk, világos, hogy D-t kell választanunk. Tegyük fel, hogy a másik D-t fog lépi; ebben az esetben is jobb eredményt (1 aranyrúdat) érünk el, ha D-t választjuk. Tehát bárhogy is döntsön a másik, mi mindig jobban járunk, ha dezertálunk. Röviden D stratégia dominálja C stratégiát. Ezért az emberek többsége a dezertáló viselkedést tekinti racionális döntésnek. Hasonló meggondolások alapján B játékos is dezertál. Mivel mindkét játékos dezertál, így a játékosok csak 1-1-aranyrudat szereznek. Mindketten jobban jártak volna, ha kooperálnak, hiszen akkor 3-3 aranyrudat nyerhettek volna, ez jelenti az ún. Pareto-hatékony kimenetelt.
Hogyan cselekedjünk, ha a közös nyereséget akarjuk maximalizálni? Belátható, hogy a közös nyereség a kooperáló viselkedések számával nő: 2 aranyrúd (nulla kooperálás), 5 aranyrúd (egy kooperálás), 6 aranyrúd (két kooperálás). Hogyha ezt a kvíz játékot a párunkkal játsszuk, akkor azonnal rájövünk, hogy mindkettőnknek kooperálni kell, hiszen csak így tudjuk maximalizálni a közös nyereségünket. Tehát ebben az interakcióban a közérdeket, illetve az általános érdeket a kooperáló viselkedés biztosítja. A fogolydilemmában éles ellentét van az emberek egyéni érdeke és az általános érdeke között. Parfit (1998, 145) szerint az ellentmondás a következő: „Mindenkinek egyenként kell-e a maga számára a lehető legjobb eredményre törekednie; vagy nekünk együtt kell a legjobb eredményt biztosító viselkedést követnünk?”
Példák a fogolydilemmára
Egy izgalmas futballmeccsen a szurkolók fel-felállnak (D), hogy jobban lássanak. Ha azonban mindenki feláll (DD), akkor mindenki rosszabb helyzetbe kerül. – A közösség egésze szempontjából jobb, ha senki sem szemetel (CC) a parkban, de az egyén számára kényelmesebb a szemetelés (D). – A közlekedés folyamatossága és a légszennyezés szempontjából jobb, ha mindenki kerékpárral vagy tömegközlekedési (CC) eszközzel jár, de az egyén számára kényelmesebb saját autóval (D) közlekedni.
Mindenki számára nagy kísértést jelent az adócsalás (D), de ha mindenki adócsalóként viselkedik, akkor a társadalom összeomlik. – Ha megrendül a bizalom egy pénzintézetben, akkor az emberek azonnal kiveszik a pénzüket a bankból (D). Ha mindenki egyszerre akarja kivenni pénzét a bankból (DD), akkor a bank csődbe megy. – Bérkövetelések esetén az üzem munkásainak összességében előnyösebb, ha együtt sztrájkolnak (CC), mintha együtt dolgoznak (DD). Ugyanakkor az egyes munkás jobban jár, ha ő a sztrájk idején is dolgozik (D). Ha a sztrájk sikeres, akkor ő is részesedik az előnyökből, ha sikertelen, akkor nem kell számolnia a retorziókkal. – Gazdasági válság idején általános jelenség, hogy az emberek létbiztonságuk növelése érdekében extrém módon csökkentik a fogyasztásukat (D). A vásárlóerő csökkenése miatt tönkremennek a termelő vállalatok, növekszik a munkanélküliség stb., ami tovább növeli a válságot (DD). Tehát a takarékosság fokozza a válságot. – Amikor minden vállalat elbocsátással és bércsökkentéssel próbálja átvészelni a recessziót (D), akkor a keletkező vásárlóerő-csökkenés a recessziót általános válsággá változtathatja (DD). – Hasonló logika jellemzi: a választást, a helyi iskola bezárása elleni lobbyzást, a közszolgálati rádióállomások vagy a környezetvédelem támogatását. A dezertáló racionalitás ezekben a helyzetekben is láthatatlan ökölként súlyt le a közjóra.
Az öreg hölgy Alfred Ill megöléséért egymilliárdot ajánlott a gülleni polgároknak. A beígért összeg reményében Güllen városban máris fellendült a gazdasági élet. Ill döbbenten konstatálta, hogy családja is részt vett a helyi gazdaság (Keynes-i) fellendítésében. Felesége ekképpen korholta: “Mindenki adósságra vásárol, Frédi. Csak te vagy olyan hisztérikus. Egyszerűen nevetséges vagy az örökös félelmeddel.” (Dürrenmatt, 2019)
A túlnépesedő Afrikában a családok az optimális kettőnél több gyereket akarnak (D), mert a gyerekek olcsó munkaerőt jelentenek a háztartásban és a szülők ebben látják a biztosítékát annak, hogy gondoskodnak róluk öreg napjaiban. A túlnépesedés növekedése azonban a térség minden lakóját és családját nehéz helyzetbe hozza (DD). – Az elöregedő Európában a családok az optimális kettőnél kevesebb gyereket vállalnak (D), mert így lényegesen szabadabb életet élhetnek, és magasabb életszínvonalat biztosíthatnak maguknak. Az alacsony termékenység hosszútávon azonban mindenkit rosszabb helyzetbe hoz (DD).
Az erőforrások közös használatából eredő problémák is végig kísérik az emberi közösségek történetét. Arisztotelész az első, aki rámutatott erre a Politikában: ”(…) mert legkevésbé törődnek azzal, aminek a legtöbb gazdája van: a magáéval mindenki a legjobban törődik, a közössel már kevésbé, vagy csak amennyire őt illeti, és mert úgy gondolják, hogy úgyis törődik vele valaki más, inkább elfeledkeznek róla.(…)” Tehát a közös használatból az következik, hogy az erőforrást senki sem érzi sajátjának, s ezáltal degradálódik. Hasonló felismerést fogalmaz meg a következő magyar közmondás is: „Közös lónak túros (sebes) a háta.”
Adam Smith (1959), a liberalizmus atyja is foglalkozott a közjavak problémájával. Szerinte az állam „(…) végeztessen bizonyos közmunkákat, és állítson fel bizonyos közintézményeket, mely közintézményeknek a készítése, a felállítása és a fenntartása nem állhat egy vagy kis számú egyén kizárólagos érdekében, mivel hasznuk sohasem téríti meg az egyes vagy a kevés számú egyénnek a rájuk fordított költséget, habár azok a nagy társadalomnak a költségeket fölösen is megtérítik.(…)” Tehát Adam Smith szerint a kormányzat harmadik kötelessége (a közbiztonság garantálása és a honvédelem mellett) a közintézmények működtetése. Klasszikus példája a világítótorony, amelynek a felállítása és működtetése eleve csak veszteséges lehet, az államnak mégis biztosítani kell ezt a szolgáltatást.
Közlegelő tragédiája
Érdemes külön kitérni a „Tragedy of the Commons” helyzetre. Ez az interakció magyarul a közlegelő tragédiájaként lett ismert, amely egy speciális legeltetési helyzetre vonatkozik, szemben az eredeti angol kifejezéssel, amely magasabb absztrakciós szintre utal, jelesül általában a közös tragédiájára. Az eredeti történet Garrett Hardintól (2000) származik és a következőképp szól.
„Képzeljünk el egy mindenki által használható legelőt. Mint az várható, minden pásztor annyi tehenet fog tartani ezen a közlegelőn, amennyit csak lehet. Ez a rendszer elég jól működhet évszázadokon keresztül, mivel a törzsi háborúk, az elbirtoklás és a járványok mind az emberek, mind pedig az állatok létszámát jóval alacsonyabbra szorítják, mint amennyit egyébként a legelő el tudna tartani.” Legyen plusz egy állat legeltetésének a hasznossága ekkor +1 egység.
Végül a közösség környezetterhelése, éppen a béke, stabilitás és hatékonyság megerősödése miatt eléri a környezet eltartó képességét. Ekkor, ha egy pásztor egy állattal növeli a csordáját, akkor már nemcsak többlet haszna van, hanem kárt is okoz elsősorban a közösségnek. A nyereség többlet individuális, míg a vesztesség többlet kollektív jellegű. Ez utóbbit a közgazdaságtan ún. negatív externáliaként definiálja. A negatív extern hatás a példázat keretein belül két tényezőből fakad. Egyrészt kevesebb fű jut a teheneknek, másrészt csökken a legelő eltartó képessége. Mindezek a hatások csökkentik a szarvasmarhák súlyát, ez a súlyveszteség azonban megoszlik az összes szarvasmarha között, ezért az egy marhára eső kár minimális. Tehát plusz egy állatból származó individuális nyereség majdnem +1 egység. „A pozitív és negatív következményeket összevetve a racionálisan gondolkodó pásztor arra a következtetésre jut, hogy számára az egyetlen értelmes viselkedés, ha hozzácsap még egy állatot a nyájhoz. Aztán megint egyet, még egyet…. Csakhogy ugyanerre a következtetésre fog jutni a közlegelőt használó összes többi racionálisan gondolkodó pásztor.”
A játékelmélet nyelvén szólva ’az újabb és újabb állatok legeltetése’, azaz a dezertálás a domináns stratégia. „És ebben van a tragédia. Mindegyikük foglya egy olyan rendszernek, amelyik arra kényszeríti, hogy nyáját korlátlanul növelje – egy korlátozott világban. Elkerülhetetlenül a pusztulásba rohan mindenki, miközben a saját célját követi egy olyan társadalomban, amely hisz a közlegelők (commons) szabadságában.”
Garrett Hardin a közlegelő tragédiájával kapcsolatban a következő példákat említi meg: túlnépesedés, túllegeltetés, világtengerek túlhalászása, nemzeti parkok túllátogatása, hulladéklerakás, környezetszennyezés. Számos szerző szerint a klímaváltozás is értelmezhető egy globális közlegelő tragédiájaként. Ugyanis minden ágens jelentős csábítást érez arra, hogy fosszilis tüzelőanyagok elégetésével fedezze az energia szükségleteit, azonban ha mindenki ezt teszi, akkor a klíma felmelegedése és radikális átalakulása megállíthatatlanná válik.
Tóth I. János
Szakirodalom
Adam Smith (1959): A Nemzetek Gazdagsága. E gazdagság természetének és okainak vizsgálata. I. kötet Budapest IV. kötet, IX. fejezet, 491.o.
Arisztotelész: Politika. Gondolat Kiadó, 1969. II. könyv.
Derek Parfit, (1998). Körültekintés, erkölcsiség és a fogolydilemma. In Csontos László (szerk.): A racionális döntések elmélete. Budapest: Osiris–Láthatatlan Kollégium.
Friedrich Dürrenmatt (2019): Az öreg hölgy látogatása. Magvető, Budapest.
Garrett Hardin (2000): A közlegelők tragédiája. In Lányi András (szerk.): Természet és Szabadság. Osiris Kiadó, Budapest, 219-231. o.
Matt Ridley (2011): Az erény eredete. Akadémia Kiadó Zrt., Budapest.
