Egyetlen olyan anyag található a Föld minden részén, a levegőtől kezdve, az óceánokon át, az élő szervetekig, ami mindenben megtalálható. Ez a plasztik, vagyis hétköznapi gyűjtőnevén a műanyag. A kőolajszármazék felhasználása a második ipari forradalommal kezdődött és azóta életünk minden részében megtalálható. Univerzalitása révén bármire fel tudjuk használni a különböző műanyagokat, ezért rendkívül nagy volumenű hulladékhalmaz gyülemlik fel belőle. Az ételhulladékok után a második legtöbbet hasznosított hulladéktípus, azonban a leginkább ez ártalmas a környezetre. Lebomlási ideje rendkívül hosszú és nem is tűnik el teljesen: a legapróbb műanyagszemcsék tovább „léteznek” környezetünkben. Újrahasznosításuk költséges, leginkább egy lefelé tartó spirál jellemzi a folyamatokat. Ráadásul óriási elmaradások vannak a világ számos pontján mind a kormányzati intézkedések, mint a gyártók és forgalmazók felelősségvállalása, mind a fogyasztók tudatossága terén.
Mi a különbség a szemét és a hulladék között? A köztudatban, hétköznapi értelemben a fenti szavak ugyanazon szemantikával bírnak és bár lehetnek egymás szinonimái, a szaknyelvben mégis fontos különbség van a kettő között. Szemét alatt a települési szilárd hulladékot értünk. Olyan haszontalanná vált anyagokat, amelyek nem kerülnek vissza a gazdasági körforgásba, nem tudjuk őket semmilyen formában hasznosítani, tárolásra, megsemmisítésre kerül. Természetesen nem csak a háztartási-lakossági hulladékot számítjuk ide, hanem minden olyan ipari vagy mezőgazdasági mellékterméket is, amelyet a későbbiekben semmilyen formában nem tudnak felhasználni. A hulladék fogalma alatt azokat az anyagokat értjük, melyek később szelektálva, megtisztítva, feldolgozva hasznosíthatóvá válnak, esetleg másodlagos nyersanyagként hasznosulnak. Jelenleg 2 milliárd tonna lakossági hulladék keletkezik naponta az egész világon, ám ennek mindössze 30 százalékát hasznosítjuk újra. Ez a mennyiség 2050-re 3,4 milliárd tonna lehet és főként a középszintű vagy alacsony jövedelemmel rendelkező, rossz gazdasági besorolású államok termelik ki ennek nagyobb hányadát. A szubszaharai országokban háromszor nagyobb lehet a század közepére a hulladékkeletkezés mértéke – bár érdemes megjegyezni, hogy ez esetben is alig Európa és Közép-Ázsia hulladéktermelését. A legnagyobb hulladékmennyiség – ahogy napjainkban is – dél és kelet Ázsia részéről érkezik majd.
Legsúlyosabb problémát a palackok, műanyag termékek jelentik, mind előfordulásukat tekintve, mind a lebomlási intervallumot nézve. A műanyag tárolók előállításának száma elérte a fél trilliót, jelentősen felülmúlva az újrahasznosításukra tett erőfeszítéseket és kísérleteket, beszennyezve földfelszíni és tárolórétegben található vízkészleteinket is. Kutatók már az Anktartisz jegében is kimutattak műanyag részecskéket, amelyek a mérhetetlen mennyiségű eldobott hulladék következtében alakulhattak ki a jégpáncélban – ami azért is kritikus pont, mert az édesvízkészletünk jelentős tartaléka a déli sarkvidék jégmezőiben található. A PET palack problémát számos további kérdés nehezíti meg, ami nem csupán a legyártott termékek kezelésére vonatkozik, hanem már a gyártási folyamat is rengeteg káros elemet foglal magában. Előállításához kőolaj kell – ami már önmagában is megkérdőjelezi a fenntarthatóság fogalmát, mint nem megújuló energiaforrás, a kitermeléssel járó balesetekről már nem is beszélve – ezen kívül természetes gázok, valamint szén is. A kész termékek szállítása szintén szennyezi a környezetet, így a levegőnket is, hiszen legnagyobb mennyiségben kamionokkal, gépkocsikkal szállítják az üzletekbe a palackokat. Sajnálatos módon az újrahasznosítással sem oldjuk meg a növekvő palackhegyek válságát: begyűjtésük, darálásuk, átmosásuk során további energiát pazarolnak az üzemek. Sok esetben a költséghatékonyság és a megtérülés jelenti a legnagyobb kihívást, vagyis anyagi szempontból ritkán profitábilis az újrahasznosítás. A Greenpeace adatai szerint a palackok alig 7%-a kerül újra forgalomba (a legnagyobb üdítővállalatok termékei közül) valamilyen módon és ezek jellemzően nem PET palack előállítást segítik elő, hanem granulátumok formájában kerülnek ismét a gazdasági körforgásba. A lebomlásához több, mint 400 év szükségelne, ami talán a Föld ökológiai időskáláján nem tűnik hosszúnak, azonban a műanyag felhasználás és előállítás nem csökkenő tendenciát mutat – 2050-re az óceánokban lévő műanyag összsúlya meghaladja a halállományok tömegét. Az összes keletkezett műanyag hulladéknak alig 10 százaléka kerül újra felhasználásra, köszönhetően a rossz hulladékmenedzsmentnek. A fentálló problémák kiküszöbölésére számos rövid vagy hosszútávú megoldással kísérleteznek. Legáltalánosabb ezek közül a PET palackok felhasználása, mint dísz, valamilyen kreatív lakberendezési eszköz, esetleg madáretető vagy kerítés, cserép helyettesítő, esetenként szerszám. A PET-ek újbóli felhasználása szembetűnő lehet a boltok polcain, ahol szürke palackokkal találkozhatunk. Az rPET jelölésű termékek esetén a karbonlábnyom 79 százalékkal alacsonyabb lehet, mint a sima PET tárolóknál. Előnyösek, mert nem csak lakossági, hanem üzemi hulladékból is elállíthatóak. A koronavírus előtt még fontos irányelv volt az egyszerhasználatos termékek kiküszöbölése, azonban egészségügyi és járványkorlátozási szempontból ismét az eldobható termékek irányába nőtt meg a kereslet. Kalkulációk szerint a század végére szinte minden, a védekezéshez egykor szükséges műanyag valamilyen formában az óceánokat fogja szennyezni, ezért az egyszerhasználatos egészségügyi eszközök kezelése is égető probléma. A Tajpejben található Fu Jen Katolikus Egyetemen már egy olyan moduláris, egészségügyi osztályt hoztak létre, amely teljes mértékben újrahasznosított műanyagból készült el. Az orvosi műanyag eszközök kezelése különösen veszélyes a fertőzésveszély miatt, a műanyag palackok mellett ez okoz még óriási kihívást a hulladékkezelésben. A probléma megoldására fejlesztették ki a SteriMelt gépet, ami az orvosi és betegállátásban használatos felszereléseket sterilizálja, majd olvasztja be. De találhatunk példát arra is, hogy a személyi védelmi eszközök újrahasznosítása során olyan anyagokat kísérleteznek ki, amelyek növelik a fenntarthatóság arányát és akár épületek alapanyagául is szolgálhatnak, hiszen kötésük, valamint szilárdságuk a betonéval vetekszik. Más megoldást nyújthat a nyersanyagok közvetlen kinyerése a már elkészült termékekből. A finn VTT Technical Research Centre erre talált megoldást: a kémia komponensek 70 százalékát képesek kivonni a műanyag hulladékból. A harmadik világbeli országokban, ahol a legnagyobb hegyek gyűlnek össze a műanyag flakonokból, másfajta megoldásokat kezdtek el alkalmazni. Lakhatási megoldást biztosítva a palackokba homokot töltenek és téglaként funkcionálva falakat húznak azokból, házakat emelve a lakosoknak, rászorulóknak. Erre jó példát találunk Indiában, ahol a hagyományos agyagtéglákkal veszik fel a versenyt az egy napos gyártási idővel. Az aszfaltozást helyettesítve, útpótlóként, olcsóbb alternatívát biztosítva is hasznosítják a műanyag hulladékot. Nigériában pontrendszerrel ösztönzik az újrahasznosítást és az erre kijelölt üzletekben be lehet váltani az így összegyűjtött egységeket. Hasonló rendszer működik Ghánában is, azzal a különbséggel, hogy ételt kapnak cserébe a lakosok. Természetesen a fő kérdés továbbra is megmarad: mennyire káros a környezetre és az emberekre a műanyag időbeli kioldódása a különböző környezeti (napsugárzás, esőzések) hatások következtében, a kioldott műanyag milyen mértékben ivódik bele a talajvízbe és kerül a környezeti körforgásba újra.
Kormányzati szinteken is megjelentek az intézkedések a palackozott vizek visszaszorítása érdekében. Kanada bizonyos településein számos kampány propagálja és helyi rendelet tiltja különböző parkokban közintézményekben, kulturális létesítményekben a palackozott vizek forgalmazását és árusítását – így például Torontóban is. Az Egyesült Államokban, San Franciscoban tilos a közösségi, nyilvános események alkalmával palackozott vizet árulni. Helyette a városvezetés köztéri csapokat, ivókutakat állíttatott fel. Indiában pedig számos államban betiltották a műanyag palackos vizek árusítását kormányzati találkozókon, üléseken. A hulladékkezelés és hasznosíthatóság szempontjából első helyen Németország áll, ahol 2020-ban a lakossági hulladék mintegy 60 százalékát sikerült szelektíven gyűjteni, illetve Európában az úgynevezett Zöld Pont kezdeményezést is a német kormányzat indította útjára. A Der Grüne Punkt direktíva biztosíték arra, hogy a gyártó hozzájárul az újrahasznosítási folyamat költségeihez. Az 1991 ótafennűlló kettős hulladékkezelési törvény pedig arra garancia, hogy az eladott termékeket kezelik is, nem csupán az önkormányzatokra hárítják annak elszállítását, tarolását. Második helyen Dél-Korea áll, majd Ausztria és Hollandia. Mindegyik országban 55 és 60 százalék közötti az újrahasznosítás aránya, amihez szakpolitikai változtatásokra, társadalmi egyeztetésre és együttműködésre, valamint a gyártók és vállalatok kényszerítésére volt szükség, hogy ők is vegyék ki a részüket az általuk értékesített termékek kezelésében.
A műanyaghulladék hasznosítási perspektívájában azonban eltérő véleményekkel találkozhatunk. Fő probléma, hogy a technológiai újításoknak köszönhetően annyi féle-fajta műanyagot használunk, hogy azok külön-külön történő szelektálása és hasznosíthatósága rendkívül idő és pénzigényes folyamat. A veszélyességi faktort sem lehet kizárni: a kémiai bomlasztás során olyan reakciók léphetnek fel egyik anyag esetében, ami a másiknál teljesen kizárható. Mégis, ez a folyamatos inkább effektív, mint a fizikai eljárás, költségeit tekintve sokkal magasabb. Ezért hasznosabb lenne olyan alternatívát keresni, amivel ki tudjuk váltani a gyorsan erodálódó, a környezeti hatásokra igen rosszul reagáló műanyagféléket. Esetleg olyan kutatások felé venni az irányt, ami minimális tisztítással sokszor felhasználható, vagy örök életű műanyagot lennének képesek előállítani. A bomlási melléktermékek nem lennének veszélyesek az egészségünkre és a környezetet sem terhelnénk sem az előállítási folyamattal, sem újrahasznosítással. Amíg ez nem valósul meg, addig nem tudunk mást csinálni, mint mi is odafigyelve a szelektív gyűjtésre kihasználunk minden lehetőséget, hogy élhető bolygót hagyjunk a jövő generációira.
Szitás Péter
Forrásjegyzék:
Elizabeth Bennett: Grey is the new green: how to spot recycled plastic. The Guardian. 2022.08.08.
Jamie Hailstone: Could This Breakthrough Make Plastic Production Truly Circular? Forbes. 2022.08.16.
Judith Enck, Jan Dell: Plastic Recycling Doesn’t Work and Will Never Work. The Atlantic. 2022.05.30.
Katherine Latham: The world’s first ‘infinite’ plastic. BBC. 2021.05.10.
Poonam Watine: 8 inspiring innovations tackling plastic pollution. World Economic Forum. 2022.08.04.
Sandra Laville, Matthew Taylor: A million bottles a minute: world’s plastic binge ‘as dangerous as climate change’. The Guardian. 2017.07.28.
The World Bank: What a waste 2.0.
Victoria Burrows: Lessons from nature – bringing waste back into the cycle. National Geographic. 2022.08.30.
