A katonai hódítások a 20. század közepéig azt jelentették, hogy az agresszor felvonult, megtámadott és lehetőség szerint elfoglalt egy teljes országot. Így hódította meg Róma Galliát, a spanyolok az Azték birodalmat, vagy Németország Franciaország nagy részét a második világháborúban. Az ilyen típusú katonai akciók szerencsére egyre ritkábbak, az országok területi függetlenségének tisztelete globális normává vált a 20. század végére. Az utolsó ilyen hódítás 30 évvel ezelőtt történt, amikor Irak lerohanta és rövid időre elfoglalta Kuvaitot.
Ugyanakkor kisebb területek célzott és gyors elfoglalása továbbra is gyakran előfordul. A második világháború óta 70 olyan incidens történt, amikor egy ország egy másik ország kisebb területét próbálta meghódítani. A jövőben az ilyen típusú hódítások és területszerzések lesznek a jellemzőek, de az ilyen incidenseknél is megvan az esély, hogy komolyabb katonai konfliktusokká alakuljanak, állítja a Foreign Affairs-ben megjelent cikkében Dan Altman.
Egy egész ország lerohanása komoly nemzetközi visszhangot vált ki, és ahogy Kuvait esetében is láthattuk, egy USA vezette katonai koalíció nem sokkal később közbe is avatkozott. Kisebb területfoglalások esetében azonban jóval ritkábban avatkozik közbe a nemzetközi közösség. A stratégiai megfontolás az ilyen kisebb hódítások esetében az, hogy a támadó egy akkora területet foglal el, aminek elvesztését inkább elfogadja a megtámadott fél, mintsem katonai válaszcsapásokkal egy sokkal nagyobb konfliktust kockáztasson. A második világháború óta történt 70 ilyen támadás fele sikeres is volt.
Bár az ilyen kisebb hódítások nem gyakran torkollanak háborúba, ha azonban a támadó fél rosszul méri fel a helyzetet, akkor súlyos következményei is lehetnek. 1962-ben Kína és India próbálkozott azzal, hogy a határukon fekvő vitatott területekből kisebb részeket magukhoz csatoljanak. Ez végül háborúhoz vezetett a két ország között, ami a mai napig megnehezíti a két ország kapcsolatát és ez a háború ösztönözte Indiát, hogy elindítsa a nukleáris fegyverkezési programját.
Hasonlóan komoly következményei voltak két kisebb területi villongásnak Afrikában és Ázsiában. Pol Pot kommunista diktátor Kambodzsája addig próbálkozott kisebb területek elfoglalásával Vietnám déli határánál 1979-ben, mígnem Vietnam megelégelte a helyzetet és nem csak visszaverte a kambodzsai hadsereget, hanem egészen Kambodzsa fővárosáig vonult és megdöntötte a Pol Pot rendszert. Ugyanígy járt Uganda rettegett uralkodója, Idi Amin, aki 1978-ban a Tanzániával közös határon foglalt el egy kisebb területet, de rosszul kalkulált és Tanzánia nemcsak az elfoglalt területet foglalta vissza, hanem bevonult Ugandába és az egész rendszert megbuktatta.
A jövőben, egy ország lerohanása helyett az ilyen típusú hódításokra – kisebb területek elfoglalására – lehet számítani. Az elmúlt 70 év tapasztalatai alapján ezek a támadások ritkán vezetnek háborúhoz, de nem zárhatjuk ki annak lehetőségét. A legnagyobb kockázattal járó támadásokat Kína és Oroszország követheti el, de veszélyes lehet a két nukleáris nagyhatalom, India és Pakisztán közötti villongás is a Kasmír régióban.
Ez egy háromrészes szemle első része. A második rész itt található.
