A kiégés-szindróma (burnout-syndrome) olyan mintha egyszerhasználatos elemek lennénk. A külső vázunk ugyan megvan, de belül teljesen lemerültünk már, haszontalannak érezzük magunkat és mindennapjainkat. Feladataink ellátására minimális energiát tudunk csak fordítani és azokat is a legutolsó – vagy az utolsó utáni – pillanatra hagyjuk. A legegyszerűbb hétköznapi tevékenységek is szorongással töltenek el, megpróbáljuk elodázni, ameddig csak lehet. A lelkesedés hiánya megöli a motivációnkat, ezért próbáljuk kerülni azokat a helyzeteket, amelyek a komfortzónánkon kívül esnek.
A kiégés-szindróma nem az információtechnológia emberének egy újabb mentális problémája. A kiégés érzete végig jelen volt az emberi társadalmak történetében, csupán más korszakokban mással magyarázták, illetve kevesebb figyelmet szenteltek neki. Hasonló tüneteket írtak le már a késő középkor teológus gondolkodói is, amit aceida-nak, vagyis lelketlenségnek, lelki restségnek hívtak. Ez akkor ugyanolyan bűnnek számított, mint a hét főbűn, mert a hívőt meggátolta abban, hogy kapcsolatba lépjen Istennel. A 19. század folyamán a pszichopatológusok a neuraszténia jelenségére lettek figyelmesek. Ez egyfajta idegrendszeri túlterhelést jelent, amit az urbánus környezet, az ipari társadalom okozta változások okoztak az emberekben. Az egyén a túl sok ingert és a hirtelen átélt hatásokat nem tudta feldolgozni, ezért egy mentális krízisállapot állt elő. A kiégést sokáig az általános fáradtsággal azonosították, ezt pedig kizárólag a fizikai munkásokkal tudták párhuzamba állítani. Az Y generáció volt az első, akiknél a társadalmi, gazdasági és technológiai változások olyan mértékben és olyan gyorsasággal zajlottak, hogy a spirituális, mentális és fizikai fáradtság egyszerre jelent meg náluk.
Az Y generációval kapcsolatban számtalan sztereotípia él a köztudatban. Lusták, önteltek, adósságot halmoztak fel és képtelenek önállóan boldogulni az életben. A kiégésre való hivatkozás nem más, mint általános fáradtság és csak azért nevezik divatosan kiégésnek, hogy felnagyítsák azt, illetve, hogy ebben is megkülönböztessék önmagukat a többi korcsoporttól. A technológiai eszközök hozzászoktatták őket, hogy azonnal visszajelzést kapjanak, nem kell heteket várni, hogy értesüljenek egy-egy feladatuk vagy tevékenységük eredményéről. Ha nincs az azonnali pozitív visszajelzés, elmarad a sikerélmény, képtelenné válnak a figyelem tartós fenntartására. A cinikus megjegyzések már az ajtónkon kopogtatnak: a világ nem atomháborúval fog véget érni, hanem a milleniálok bénázása miatt, például azért, mert egy egyszerű regisztrációs űrlap kitöltése is komoly nehézséget jelent számukra.
A nevelés, mint generációs élmény
Az Y nemzedék általános generációs élménye, hogy a szüleik vagy túlzott önállóságra próbálták nevelni – az egyes családok gazdasági helyzetéből fakadóan – vagy a változó világ hatására túl védelmezőek, túl gondoskodóak voltak, mindenből a legjobbat szerették volna gyerekeiknek. A gyerekkor vége viszont hirtelen következik be, amikor egyik napról a másikra el kell hagyni a szülői házat. Nincs felkészülési idő, nincsenek hozott minták, átvett megoldások: egyből a mélyvízbe dobnak. A felnőtt korba lépés mindenki számára olyan általános feladatokkal jár, mint a bevásárlás és a számlák befizetése. Ezt a milleniálok az adulting (kb.: felnőtteskedés) kifejezéssel illették, ami később nemzedéki frázissá vált. Az adulting magában foglal egy generációs megdöbbenést és felismerést, hogy a szülőktől való elszakadás milyen feladatokkal jár. Miután látták, hogy mennyire lustán állnak hozzá, ügyetlenül látnak neki és sok esetben sikertelenül próbálnak megoldani egy-egy triviális feladatot, az adulting önironikus jelentéssel gazdagodott. A kudarc kudarcra halmozása így aztán a feladatok elhalasztását hozta magával és mint a lavina mindent magával sodort. Nyomában megválaszolatlan e-mailek tucatjai, befizetetlen számlák sokasága, megannyi elodázott találkozó maradt.
A kiégés azonban nem mélydepressziót jelent, a halogatásba fulladt mindennapokban pont azok a tevékenységek váltak érdekessé, amelyek egyébként halaszthatóak lennének: a hónapokkal későbbi utazások tervezgetése, sokadik bevásárlókörút az ideális alkalmi ruha után (amit persze nem fogunk viselni, mert valamilyen piszlicsáré ürügyre hivatkozva lemondjuk a részvételt), vagy épp a századik cikk áttanulmányozása valami számunkra teljesen távol álló témáról, aminek jelentőségét minden valószínűség mellett másnap reggelre már el is felejtjük. Mindeközben fokozódik a lelkiismeret-furdalás, hiszen nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknél sokkalta fontosabb feladatokkal kellene foglalkoznunk, mégis képtelenek vagyunk erre. A halogatásokból fakadó bűntudat konstans élménnyé válik és se abban az esetben nincs örömforrás, katarzis, amikor egy feladatot végre megoldottunk, se abban, amikor befejezünk egy könyvet vagy egy sorozatot. Ugyanabba a mókuskerékbe lépünk bele újra és újra, végül pedig már az is nehézséget jelent, hogy rendszerezzük feltornyosuló feladatainkat.
A nevelés másik oka, ami a kiégést eredményezheti, az a túl korai önállósodásra való nevelés. Sokan szeretnek úgy tekinteni a gyermekükre, mint akire ugyanolyan feladatokat lehet bízni, mint egy felnőttre. A nevelés során nem a gyerek egyéniségét veszik figyelembe, hanem a szülők által egykor megvalósítani remélt álmokat tűzik ki számára célul: unalmas magánórák, stresszes sportszakkörök, kötelező felsőoktatási tanulmányok, előre megtervezett életpálya modell. A gyerek nem tud gyerekként viselkedni, ha az életét már egészen kicsi korától kezdve az iskola melletti kötelező tevékenységek és a megfelelési kényszer tölti ki. A Z és az őket követő generációknál is ugyanez a kiégési veszély áll fent a későbbiekben, hiszen az Y generációs szülők ugyanazokban a nevelési sablonokban tudnak majd gondolkodni, amelyekben ők is felnőttek.
Álomkarrier helyett öröm nélküli robotolás
Természetesen a kiégés érzése nem kizárólag egy generáció sajátos jellemzője, de minden nemzedék másként élte meg, ugyanakkor a lezárások előtti és azt követő időszakban is az ipszilonok érezték leginkább kiégve magukat, amihez hozzájárultak a munka világának új jelenségei is. Eltűntek a munka és a magánélet közti szigorú határok, a munkahelyünk az otthonunkba költözött, az éjjelig tartó filmezéseket, baráti sörözéseket az elhúzódó megbeszélések váltották fel, munkatársaink és főnökeink beköltöztek a nappalinkba. Akik nem tudtak home officeba menni, azok számára jelentős túlórát, szociális és egészségügyi frusztrációt hoztak a lezárások – és akkor még szót sem ejtettünk azokról, akik elvesztették a munkájukat. Ezek a faktorok újdonságként hatottak sokak számára a világjárvány során, az Y generáció tagjai viszont eleve ilyen környezetben nőttek fel. Olyan korszakban nőttek fel, amikor a gyors technológiai változások következtében a munka és a szabadidő kategóriái már nem váltak el olyan élesen egymástól. A szélessávú és a mobilinternet elterjedése nem csak azt hozta magával, hogy bármikor kapcsolatba léphetünk ismerőseinkkel, élményeket oszthatunk meg velük, hanem azt is, hogy kollégáink és főnökeink is megkereshettek plusz megoldandó feladatokkal. Nőtt az atipikus foglalkoztatások száma is: már nem a 9 és 17 óra közötti idő jelentette a munkát, hanem sávokra osztva, akár az ágyból is, lefekvés előtt meg lehetett oldani egy-egy munkahelyi feladatot. A munka és a kapcsolattartás szintén összefonódott: semmi ördögtől való nem származott abból, ha valaki a másnapra szükséges előadás anyagán dolgozva egy magán videóhívást bonyolított le. Az anyagi stabilitást egyre nehezebbé vált megteremteni, ami a közösségi életet is megváltoztatta a fiatal felnőttek számára: gyakorivá vált a társas albérlet még a harmincas éveikben járók körében is. Az anyagi szempontok mellett a közösségi életre is hatással van a munka világa, hiszen egy elbocsátás nem csupán a megélhetést nehezíti meg, hanem az egyének társas kapcsolatrendszere is megromolhat. Az ezzel járó szorongás, kilátástalanság, befelé fordulás ugyanazokat a szociális problémákat vetik fel, mint a munkába temetkezés. Ezért egyre többen kutatnak olyan munkahely után, mely több szabadságot kínál, jobb és nem elidegenítő körülményeket, még akkor is, ha kevesebb munkabért kapnak. A munkahelyek egy végtelen taposómalomba kényszerítik a munkavállalókat, ahol kevés az előrejutás esélye, hatalmas a munkatársak között a verseny az egyes pozíciókért, rengeteg energiaráfordítás kell és alacsony a megtérülés. Nem jutnak feljebb a ranglétrán, nem kerülnek magasabb fizetési kategóriába, de szabadidejük sem lesz több, mindeközben a felhalmozott adósságuk ugyanolyan rohamosan, hógolyóként növekszik, minta a teendőik listája. A milleniálok úgy érzik, hogy becsapta őket a rendszer, amiben felnőttek, nem azt kapták, amit nevelésük ígért. A munka sok esetben nem karrier és nem is élvezhető, csak egy kényelmetlen rajtkő, amit annak reményében hagynak el, hogy jobb pozícióban landolnak az évek alatt megszerzett tapasztalat miatt. Képtelenek kemény és kitartó munkával elérni azt, ami a baby boomereknek sikerült, a megváltozott gazdasági helyzet miatt, viszont lázadó korszakuk is kimaradt, hiszen nem kellett szüleikkel teljesen szembe fordulniuk, csak azért, mert máshogyan látják a világot – nem úgy, mint az X generáció tagjainak.
Nemcsak alulmotiváltság és fáradékonyság jellemzi a kiégést. Az általános kimerültség érzése mellett más mentális zavarok is előtörnek a kiégés által: szorongás, depresszió, letargia, hiperaktivitás, akár szuicid gondolatok is. A milleniálok nemcsak a kiégett generáció, hanem a legmagányosabb generáció is. A mentális problémákat gyakran a fizikai egészséget is károsító pót-, illetve mellékcselekvések kísérik: egészségtelenül sok izzadás, bőrproblémák, hajhullás, étvágytalanság vagy éppen kóros elhízás. A folyamatos stressz belső szervi problémákat okozhat, nem ritka az általános fájdalomérzet. Gyakoribb a stimulánsok általi függőség (koffein, nikotin) és a kábítószer használat, amitől használóik kreatív energiákat és motivációt remélnek. Gyakori az alkoholfogyasztás, ami a krónikus álmatlanságot hivatott ellensúlyozni. A WHO szerint ezek mind olyan egészségügyi kockázatokat jelentenek, amelyek hosszú távú fennmaradásuk esetén szignifikáns változást hoznak az egyének higiénében. Kimutatták, hogy az Y generáció mentális és fizikális egészségügyi állapota gyorsabban romlik, mint az X generációé.
Kiútkeresés
Mi a kiút a kiégésből? Legelőször is az egyes individuumnak változtatnia kell az életvitelén. A milleniálok voltak az elsők, akiknek nem csak a valódi, fizikai térben lezajló társas érintkezések során vált fontossá, hogy egy jól felépített képet adjanak el magukról, hanem a közösségi média felületein is szükségét érezték ennek. Meg kellett mutatni az ismerőseik, később pedig az ismeretlen felhasználók millióinak is, hogy ők a legegészségesebbek, legdivatosabbak, legnaprakészebbek, mindig helyt tudnak állni. Feleslegesen hajszolták a tökéletes élet délibábját. A kiégés érzetéből való kilépéshez legelőször azt kell felismerni, hogy milyen tényezők vezettek az érzés eluralkodásához. Fontos ugyanakkor, hogy ne hagyjuk ennyiben a folyamatot, próbáljunk már azonnal megoldani egy-két apróbb feladatot. Ezzel relációban alakítsuk ki a napi rutinunkat: reggel az üzeneteik ellenőrzése helyett pár percet még töltsünk az ágyban, figyeljünk a testünk kommunikációjára, de semmiképpen ne lustálkodjunk! Felkelés után és munkánk végeztével végezzünk valamilyen nem túl megterhelő testmozgást, nem kell több ezer kalóriát égető edzésekre gondolni, mert azzal ismét csak túlterheljük a testünket és nem lesz se kedvünk, se energiánk máshoz már aznap. Színesítsük valami újjal az életünket: próbáljunk ki új ételeket, sportokat, kreatív hobbikat. A mókuskerékből próbáljunk kitörni azáltal, hogy minőségi időt töltünk el szeretteinkkel, barátainkkal. Nem kell, hogy minden alkalom egy stresszes találkozó legyen, amihez éppen semmi kedvünk. Elég, ha egy telefonhívással megtörjük a megszokott napok történéseit. A munkánkkal kapcsolatos kiégésen is lehetséges változtatni. Ami egykoron álomkarriernek tűnt, az mostanra lehet, hogy csak kiadásaink fedezésére csökkent, öröm nélküli robotolás. A munkahelyi vezetők hozzáállása sokban függ attól, hogy miképpen tudunk átlépni napi feladatinkon, ezért fontos, hogy olyan személyek vegyenek körül, akik meghallgatják a beosztottakat. Ha könnyen tudunk azonosulni a vállalat céljaival, hitvallásával, üzeneteivel, akkor mi is otthonosabban érezzük majd magunkat. A kényszerű feladatok helyett a munkavállalóknak önállóságra és rugalmasságra van szükségük, arra, hogy az ő ötleteiket is meghallgassák, fontosak legyenek a munkahelyen, ne csak egy újabb fogaskerék a gépezetben.
Szitás Péter
Forrásjegyzék
Anna Helen Peterson: How Millennials Became The Burnout Generation. Buzzfeed. 2019.01.05.
BBC: How it feels to have ‘millennial burnout’. 2019.02.27.
Hillary Hoffower, Allana Akhtar: Lonely, burned out, and depressed: The state of millennials’ mental health in 2020. Businessinsider. 2020.10.10.
Joe Pinsker: How Boomer Parenting Fueled Millennial Burnout. The Atlantic. 2020.09.20.
Josh Cohen: Millennial burnout is real, but it touches a serious nerve with critics. Here’s why. NBC News. 2019.02.23.
Julia Naftulin: Millennials consider themselves the ‘burnout generation.’ Here’s how an expert suggests they cope with it. Insider. 2019.01.09.
Sean Illing: How millennials became the burnout generation. Vox. 2020.12.03.
Steven David Hitchcock: Millennials are not the only ‘burnout generation’ (just ask the rest of us. The Conversation. 2021.01.31.
Ryan Pendell: Millenials are burning out. Gallup. 2018.07.19.
Tristen Lee: Millennials like me are beyond burnout at this point – we’re about to snap. Independent. 2019.08.13.
Vasundhara Sawhney: My Generation is Super Burned Out — But We Don’t Have to Be. Harvard Business Review. 2021.01.25.
Whizy Kim: Is That All There Is? Why Burnout Is A Broken Promise. Refinery29. 2021.09.28.
