A baloldali amerikai közéleti kommunikációban nagyszabású vállalkozásba kezdett a The New York Times 2019-ben. A The Project 1619-re keresztelt program lényege, hogy az Egyesült Államok történelmi tablóját a rabszolgaság keretezésében fessék újra. A projekt arra helyezi a hangsúlyt, hogyan és milyen mértékben járultak hozzá a kontinensre erőszakkal behurcolt fekete rabszolgák az USA fejlődéséhez. Maga a dátum is jelentős szimbolikus jeletőségű, ugyanis az amerikai (fekete) rabszolgaság kezdetét jelöli, az évet, amikor az első rabszolgatartó hajók befutottak az afrikai kontinensről Virginiába. Az új narratíva így pont 400 évet ölel fel. A kreatív formátumú, interaktív magazinban a szerzők különböző esszékben, sorra veszik azokat a meghatározó jelenségeket, amelyek formálták az Észak-Amerika történelmét. Az alkotók úgy vélik alapjaiban hibás a mai, az oktatásban is megjelenő narratíva. Fel kell tárni minden apró részletet a rabszolgatartás koráról, hiszen az állampolgárok mindennapjait meghatározó társadalmi szokások, a fogyasztói attitűd, a városképek kialakulása, az amerikai demokrácia alapjai és a kapitalizmus brutalitása egytől-egyig a rabszolgatartás alapjaira vezethetőek vissza.
A projekt kiötlője Nikole Hannah-Jones tényfeltáró újságíró és emberjogi aktivista, aki az iskolákban megvalósuló faji szegregációról is számos cikket írt már korábban. Hannah-Jones eredeti célja az volt, hogy bemutassa, az USA történelmének kezdete nem 1776-ra, a Függetlenségi Nyilatkozat megjelenésére datálható. Sokkal indokoltabb az 1619-es időpontot alapul venni, mert az összes mai, faji alapú, társadalmi-szociális-gazdasági probléma innen gyökeredzik. A szerzőnő szerint a hosszú távú történeti tényeket vizsgálva szimpla hazugságnak bizonyulnak a Függetlenségi Nyilatkozat olyan kijelentései, hogy „minden ember egyenlő”, vagy az hogy „a teremtő mindenkit egyenlő jogokkal ruházott fel”. Márpedig az amerikai nemzettudatot erre a fals ideológiára építették. Az „élet, szabadság és a boldogság” csak a fehér emberek kiváltsága volt, a feketéknek küzdeniük kellett ezekért. Sőt a fekete közösségnek köszönhető ezen jogoknak más kisebbségi csoportokra (nők, melegek, bevándorlók és fogyatékossággal élők) kiterjesztési törekvése is. Az első ember, Crispus Attucks, aki még jóval a függetlenségi háború előtt, 1770-ben, a bostoni mészárlás során vérét adta a kolóniáért szintén afrikai és amerikai őslakos felmenőktől származó volt.
Hannah-Jones a projektindító esszéjében hosszasan taglalja, hogy miért és hogyan alakult ki a hazug, ideologikus rendszer, aminek lényegében ellenhatásai az emberi jogi mozgalmak, majd 2013-től az egyre radikálisabb arculatot mutató Black Lives Matter tüntetések. Számos konkrét példával szemlélteti, fekete embertársai miként adták vérüket az országért. Eseteket sorol fel annak bizonyítására is, hogy a rasszizmus eszméje nem tűnt el a 13. alkotmány kiegészítésként kodifikálásra került 1865. évi rabszolgaság eltörléséről szóló törvénnyel. A szerző szerint a fekete közösségek minden cselekedete, szokása, tradíciója az ellenállás jelképévé nőtte ki magát: a szleng és nyelvhasználat, a divat és öltözködési formák, a zene, de még a névadások is mind az önállóan gondolkodni, cselekedni tudó, fekete egyéniségek meglétére utalnak. Azt a harcot szimbolizálják a népek olvasztótégelyében, amely most, 400 év távlatából is indokolt. Nikole Hannah-Jones híressé vált esszéje szerint az egyenjogúságért fáradhatatlan bátorsággal folytatott harc tette az amerikai demokráciát azzá, ami. Mindezek nélkül valószínűleg nem is létezne az, vagy legalábbis nagyon másképpen festene – vélekedik a szerzőnő.
Az írást követően a felvetés nyomán számos hasonló szemléletű esszé született újságírók, jogászok, szociológusok, üzletemberek tollából. A szerzők többsége people of color, vagyis olyan ember, aki nem tekinthető fehérnek. Tanulságos áttekinteni az általuk felvetett főbb témákat:
- az amerikai vadkapitalizmus és az ültetvényes rabszolgatartás közötti viszony,
- a korai amerikai történelem emberkereskedelme, a rabszolga sorba taszítás technikái,
- az egyes orvosok között ma is legitim, az emberek közötti fizikai különbségeken alapuló fajelmélet,
- a hatalom egyenlőtlen eloszlásában testet öltő egyenlőtlenségi viszonyok,
- a fekete zene, mint a művészi szabadság és önkifejezés megnyilvánulása,
- az atlantai szegregáció következtében létrejövő forgalmi dugó,
- az általános egészségügyi biztosítás hiánya, és annak a polgárháborúig visszavezethető okai,
- a börtönviszonyokban megnyilvánuló erőszak, mint a rabszolgatartó rend maradványa,
- az étkezési szokásokat átitató cukor, „a fehér arany”, ami a rabszolgatartó gépezet fő üzemanyaga volt,
- a fehér és a fekete Amerika közti törésvonalak (a vagyoni különbségek és szociológiai következményeik),
- a rabszolgatartás igazi arcát elfedő, azt bagatellizáló, szélsőséges esetben igazoló írások
- a rabszolgatartás intézmények hatása a sportokra
A teljes munkaanyag útja az amerikai társadalomban nem fejeződött be azzal, hogy megjelentek az esszék: különböző podcastok, interjúk, olvasói visszajelzések viszik tovább azt a szellemiséget, amit egy maroknyi szerző hozott létre. Az 1916 projekt anyagát többször újranyomták, eljuttatták múzeumokba, könyvtárakba és iskolákba egyaránt. A Pulitzer Centerrel együttműködésben hozták létre a Project Curriculum nevezetű programot, ami segítséget nyújt abban, hogy az oktatási intézményekbe is különböző formákban (beszédek, interaktív foglalkozások, oktatási tervek, ingyenes online leckék) kerülhessenek be és jussanak el a nebulókhoz a rabszolgaság történetével foglalkozó írások. Az oktatási anyag alkalmat kíván teremteni annak átbeszélésére, milyen hatással van az egykori rabszolgatartás a XXI. századi mindennapokra, arra a társadalomra, amiben a diákok most élnek.
Mi a probléma a 1619 Projecttel?
A munkát számos kritika érte. Tartalmi szempontból kifogásolták az objektivitás hiányát, a fals narratívákat. Bírálták, amiért egyoldalúan a fekete rassz irányából közelíti meg az eseményeket, nem foglalkozik az amerikai őslakosok genocídiumával. A baloldali kritikák között számos marxista történész is kritizálta a programot, amiért a faji-etnikai kérdést állították a fókuszba, miközben az osztályok közötti konfliktus bőrszíntől függetlenül minden embert érint.
Ezek a példák is jelzik: az 1619 projekt szerzőinek igen széles és heterogén tábort sikerült maguk ellen összekovácsolniuk és mintegy villámhárítóként vonzani magukhoz a kritikákat, szocialistákét, konzervatívokét és akadémiai történészekét egyaránt. Bár mindegyik tábor más-más szempontok szerint bírálja az „1619”-et, abban konszenzus van, hogy „a feketékből, nőkből, pályakezdő kutatókból és fehér antirasszistákból” álló csoport „szenzációhajhász, redukcionista és tendenciózus” módon próbálja újraértelmezni a történelmet.
A projekt korai szakaszában felkért, majd attól önállóan távozó afro-amerikai történész, Leslie M. Harris is rámutatott, az 1619 Project számos történelmi tényt ferdített el annak érdekében, hogy az amerikai nemzet kialakulásában fontos eseményeket a rabszolgatartás intézményének megóvásaként tüntesse fel. A szerzők az ideológiai megfelelés érdekében revízió alá vették a történelmet, pszeudo-összefüggéseket kreáltak, átcsúsztak a tudomány területéről a propaganda világába.
A projekt körüli viták másik csoportja már nem is az esszékben található megállapítások igazságtartalmáról, hanem arról folyik, milyen hatást gyakorolnak az írások az amerikai társadalom közgondolkodására. E téren máris jelentős fejlemények figyelhetők meg. A projekt mellett bigott módon állást foglalók létrehoztak egy színteret azzal a céllal, hogy a közösségi médiafelületeken megbélyegezzék és lejárassák a projektet bíráló történészeket. Nem nehéz kitalálni, milyen vádak érték őket: rasszista, fehér szupremáciát hirdető rabszolgatartók, konföderáció-támogatók. Válaszként az ellentábor is létrehozta saját projektjét 1776 Unites néven. A kutatást egy afroamerikai vezeti. Lényege, hogy ellensúlyozza az 1619 során kialakított irányvonalat. Célja, hogy erősítse az vállalkozói szellemet, az önigazgatást, a közösséget összetartását, a patriotizmust, valamint, hogy megszüntesse azt az áldozati szerepet, amiből sokan képtelenek kilépni.
Az érdemi vitának, úgy tűnik ezzel befellegzett.
Nem kellett sokat várni, hogy a nagybetűs politika is betegye a lábát az értelmezési viták ajtaján. Kamala Harris szenátor (még alelnök jelöltsége előtt) közzétett egy tweetet, amiben nagyra méltatta az alkotást és támogatta a készítőket. Harris úgy látja, a munka azért is fontos, mert a társadalom jelenkori problémáit nem lehet megérteni a múlt feldolgozása nélkül. Ezzel szemben prominens republikánusok „baloldali propagandának” és „agymosásnak” nevezték a projektet. Végül pedig Donald Trump következett, aki veszélyben érezve az amerikai hazafias nevelés szerepét vizsgálatot indíttatott az Oktatásügyi Minisztériummal, annak felderítésére, milyen iskolákba kerültek be a 1619 Project anyagai. Kiderült, hogy a tananyagcsomagok számos közoktatási és felsőoktatási intézménybe, magán- és állami egyetemre is eljutottak, összesen mintegy 3500 osztályterembe. Az elnök sajtótájékoztatón jelentette be: azok az iskolák, vagy oktatási körzetek, melyek beálltak az érzékenyítés folyamatába, nem kapnak támogatást a szövetségi alapból. Utalva a politikai korrektség mozgalom nyelvi diktatúrájára, hangsúlyozta, hogy az amerikai állampolgárok már képtelenek lépést tartani azzal, hogy éppen melyik szót vagy kifejezést tartják megbélyegzőnek és akarják kitiltani a használatát egyes csoportok. Szerinte baloldali indoktrináció folyik a kultúra és szórakoztatóipar után immár az oktatás területén is. Úgy látja, hogy ez csak folytatása annak a gyűlölethullámnak, amivel a baloldal meg akarja nyerni a választásokat.
Az 1619 projekt példája is jelzi, mindkét oldalon előtörtek és felerősödtek a radikális elemek, ezek pedig egyre inkább a fősodratú pártpolitika részévé akarnak válni. Ha úgy hisszük, hogy az egykoron szebb napokat megélt „szabadság földje” most lángokban áll, akkor gondoljunk bele, hogy mi várható a novemberben esedékes elnökválasztások után.
Szitás Péter
Témavezető: Kiss Mária Rita
Felhasznált források:
Adam Serwer: The Fight Over the 1619 Project Is Not About the Facts. The Atlantic. 2019.12.23.
Andrew Solender: Trump Launches ‘Patriotic Education’ Commission, Calls 1619 Project ‘Ideological Poison’. Forbes. 2020.09.17.
Andrew Sullivan: The New York Times Has Abandoned Liberalism for Activism. New York Magazine. 2019.09.13.
Conor Friedersdorf: 1776 Honors America’s Diversity in a Way 1619 Does Not. The Atlantic. 2020.01.06.
Kevin Liptak: Trump says Department of Education will investigate use of 1619 Project in schools. CNN. 2020.09.06.
Leslie M. Harris: I Helped Fact-Check the 1619 Project. The Times Ignored Me. Politico. 2020.03.06.
Naomi Schaefer Riley: “The 1619 Project” Enters American Classrooms. Education Next. 2020.05.28.
Paul Best: ‘1776 Unites’ releases Black history curriculum to counter New York Times’ 1619 Project. 2020.09.18.
