Civilizációnk hajnalától kezdődően kutatja az emberiség a halhatatlanság megoldását. A szent ereklyék, a hősök és hősnők mágikus tulajdonsággal felvértezett eszközei, a természetfeletti képességeket biztosító elixírek és főzetek minden mítosz- és mondakörben megtalálhatóak. A transzhumanizmus ezt az ősi gondolatkört szőtte tovább, a modern eszközök vívmányaival. Fő célkitűzése, az emberi halandóság átlépése, testünk biológiai felépítéséből származó hátrányainak kiküszöbölése, folyamatos újítás, a perfekcionizmus. Követői szerint csak a gyors technológiai fejlődéssel, az emberi test tökéletesítésével tartható fent az emberi faj és civilizáció, így teremthető meg az emberek közötti mindenkori, végleges egyenlőség, a transzcendencia. Kritikusai szerint a transzhumanizmus inkább egy szekuláris vallási fanatizmusba átcsapott áltudományos szekta, ami a technológiát és technikai fejlettséget Istenként tiszteli. A realizmus talaján állva azt láthatjuk, hogy egyre több mesterséges testrészt fejlesztenek ki bionikusok, biomérnökök, elsősorban olyan embereknek, akiknek születési rendellenességük miatt testi fogyatékossággal kénytelenek élni, vagy balesetben vesztették el valamelyik végtagjukat, esetleg szervüket. A transzhumanisták ezeket az eszközöket az emberi test tökéletlenségeinek kijavítására használnák fel, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e valamilyen született defektussal A cél minden esetben az, hogy meghaladják az emberi test limitált lehetőségeit. A transzhumanizmus napjainkra olyan interdiszciplináris területté vált, amely egyesíti biológiát, az informatikát, a mérnöki tudományokat a filozófiával, szociológiával, pszichológiával, a gazdaságtudományokkal. Képviselői között a felvilágosodás és humanizmus gondolkodóinak szellemi örököseivel találkozhatunk, pozitivistákkal, jövőkutatókkal, akik az észbe vetett hitet – a tudományt – tekintik az emberi faj boldogulásának egyetlen lehetőségének.
A felvilágosodás közepén már számos francia gondolkodó látta úgy, hogy az iparosodásnak köszönhetően az emberi test tökéletesítése határtalan. Az évszázadok alatt formálódott idea szorosan ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a biológiai test csak egy átmeneti váz, egy sín, amit a technológiai fejlődés meg fog haladni. Ezeket az elképzeléseket a populáris kultúra is több ízben átvette. Így alakult ki a steampunk és a cyberpunk zsánere is az 1960-71-es években. Mindkettő egy alternatív történelemben, a fikció világában játszódik és sűrűn szövik át az anakronizmusok. A steampunk esetében az alkotók fő ihletforrása a késői viktoriánus korszak, valamint az amerikai vadnyugat. Ez tulajdonképpen a korai transzhumanista gondolkodók elképzeléseit valósítja meg: a gőzerővel és/vagy valamilyen természetes energiaforrással meghajtott gépek, kelnek életre fogaskerekek segítségével, az emberi végtagok és szervek pedig szintén ezen az alapon működnek. A cyberpunknál egy disztópikus világ tárul elénk, ahol a technológia nélkül nincs élet, minden emberbe valamilyen argumentáció vagy chip került beültetésre. Az alaphelyzetet itt a multinacionális vállalatok, megavárosok és metropoliszok adták, sok esetben Hong Kong, Tokió vagy Los Angeles. A tömegszórakoztatásban is számos példát látunk az ilyen jellegű alkotásokra. Filmek esetében gondoljunk a Vadiúj Vadnyugatra, a Tökéletes trükkre, Van Helsingre, a Szárnyas Fejvadászra, a Mátrixra, Dredd Bíróra; videojátékoknál olyan alkotásokra, mint a Dishonored, a Final Fantasy, a Myst és a Thief széria vagy éppen a Cyberpunk2077.
A kultúra, a fikció és a tudomány összefonódása az elképzelést és a megvalósítás illetően a kétezres évekig váratott magára. A huszadik század közepéig az sem volt egyértelmű a gondolkodók számára, hogyan lehetne egységesen kifejezni az emberi lét jobbító szándéka által ihletett technológiai kísérleteket. Tulajdonképpen arra kerestek gyűjtőfogalmat, hogy minek nevezzék azt az embert, aki még nem hagyta el testének biológiai héját, de a beépített technológia segítségével már „szupermenné” vált.
A transzhumanizmus kifejezést Julian Huxley használta először 1957-ben. Olyan optimista perspektívában gondolkodott, amelyben az emberi faj korlátait meg lehet haladni a jelenkor legfejlettebb eszközeivel és az új technológiák folyamatos adaptációjával. Ez a fajta eszmeiség az információs kor radikális fejlődési sebességével szökkent szárba. 1982-ben, a tervezői végzettségű Natasha Vita-More megírta a Transzhumanista Kiáltványt, amellyel lefektette a modern transzhumanizmus alapjait és amit eddig négy alkalommal újított meg – legutóbbi kiadása 2020-ban született meg. A Transzhumanista Nyilatkozat több szerző egyesített munkájával, 1998-ban készült el. A Transzhumanista Gyakran Ismételt Kérdések egy gyűjtőmunka, amely számos transzhumanista szerző jövőszcenárióit foglalja össze és szintén számos alkalommal frissítették, hogy korhű maradjon. Ezen alapiratok szolgálják az alapját a Humanity+ szervezetnek, melynek alapítója Max More filozófus és akinek köszönhetően kapta meg mai értelmezési és távlati keretét a transzhumanizmus. A Humanty+ egy olyan nonprofit társaság, melynek célja az, hogy programjukkal hatással legyen a fiatal gondolkodókra és azok csatlakozzanak hozzájuk akiknek valamilyen víziójuk van az emberiségnek az evolúció következő szintjére történő felemeléséről. A transzhumanisták olvasatában ugyanis elkerülhetetlen az emberi biológiai ötvözése az általuk létrehozott technológiával.
A transzhumanizmus segítségével egy új embert, pontosabban egy ember utáni lényt (posthuman) tudnak létrehozni és így már egy magasabb, poszthumán szintről kell folynia majd a diskurzusnak. A transzhumanizmus támogatói szerint ezzel az evolúcióról kialakult tudományos álláspontot is meg lehet dönteni. Az emberiség jelenlegi várható élettartama, magassága, testtömege a hosszú évszázadokon át fejlődő agráripari, élelmezési, medikális technológiáknak, valamint a szociális intézményeknek köszönhetően alakult ki. A törzsfejlődés hosszú szakaszait a biotechnológiának köszönhetően nemcsak képesek leszünk megrövidíteni, hanem át is ugorhatjuk az egyes stádiumokat. A poszthumán faj az egyetlen és utolsó lehet az emberiség történetében. Ez a forgatókönyv természetesen bármelyik tudományos fantasztikus műben megállná a helyét, mégis, ez már ma is egyes embertársaink valósága. Egyesek tudatosan választották ezt az életmódot és hisznek abban, hogy ezzel jobbá tették életüket, másoknak ez szükséges az életben maradáshoz.
Az utóbbi kategóriába tartoznak azok, akik valamilyen születési rendellenesség miatt, vagy balesetből adódóan korlátozottsággal rendelkeznek. Az ő életüket megkönnyítő protézisek, implantátumok már az ókorban is jelen voltak. A fából, fémből, majd műanyagokból készült kezdetleges pótvégtagok ma már nemcsak érzetükben, tapintásra hasonlítanak az „eredetire”, hanem funkciójukat tekintve is. Szinte már hasonló, finommechanikus és motorikus mozgásokra képes a művégtag tulajdonosa, így gyakorlatilag teljes életet élhet. De nem csupán mozgásszervi augmentációra van lehetőség: a hallókészülékek, a kontaktlencsék, a szívritmus-szabályzó mind olyan eszközök, melyekkel a test fogyatékosságai kiküszöbölhetőek. A technoprogresszivisták viszont úgy vélekednek, hogy minden eszközt fel kell használni, amellyel tökéletesíteni tudjuk szervezetünk működését azoknak is, akiknek nincsen születésből, vagy balesetből származó fogyatékosságuk. Különösen a művészek között találunk sok kiborgot. Így tett Moon Ribas táncosnő is, aki a rezgésérzékeny fülbevalóit cserélte le szeizmikus mozgásokat érzékelő implantátumokra és ültette be a talpaiba. Neil Harbisson születésétől fogva színvak és egy, a koponyájába ültetett antenna segítségével képes látni a különböző színeket. Kevin Warrick, az idegrendszerét kötötte össze egy robotikus karral, így, kvázi a gondolataival képes irányítani azt. Rob Spence a jobb szeme helyére egy vezetéknélküli összeköttetésű videókamerát ültetett, míg Liz Parrish gén alternációval „gyógyította” meg a biológiai öregedését. A transzhumánok mások csoportja a biohackerek kategóriája, akik ugyan nem a COVID-19 elleni vakcinával kapták meg az előre programozott chipeket – mint ahogy az a népszerű konteóban elterjedt a védőoltásokkal kapcsolatosan – hanem saját akaratukból. Nem találják a lakáskulcsot? Elég a kezüket a leolvasó panelhez tartani. Éppen nincs pénznél a bankkártya? Semmi baj, csak az ujjat kell a terminálhoz érinteni és már meg is valósult a tranzakció. Az így működő rádiófrekvenciás és rövid hatótávú kommunikációt biztosító, bőr alá ültetett eszközök segítségével a biohackerek az okos eszközeik helyett okos testet használnak a mindennapok során.
Egyetlen egy szervről nem esett szó eddig, ez pedig az emberi agy. A transzhumanizmusban ugyanis az elme, a gondolataink határozzák meg az embert, nem pedig a külső jellemzői, biológiai adottságai. Sőt, a transzhumanista gondolkodók épp ebben látják az individualitást, az egyéniséget: mindenki úgy variálhatja a külsejét, ahogyan csak kedve tartja. Találkozhatunk olyanokkal is, akik távvezérlésű LED izzókat építenek be a testükbe, hogy sötétebb, vagy világosabb tónusú legyen a bőrszínük – amihez éppen kedvük van. Az agy tehát az egyetlen konzerválandó szerv. Jelentős kísérleteket végeznek a krionika, vagyis hibernálás területén. Ennek célja, hogy a jelenleg gyógyíthatatlan betegséggel rendelkezők esélyt kapjanak a jövőben és majd akkor ébresszék fel őket, ha már találtak gyógymódot számukra. Az Alcor Életmeghosszabbítási Alapítvány 1972 óta foglalkozik hibernálási folyamatokkal és már 182 lefagyasztott halott teste van náluk. A hibernálási folyamat előtt a test funkcióit mesterségesen fenntartják, hogy megóvják az egyén agyát bármilyen károsodástól. A halál ebben az aspektusban tehát nem a biológiai véget jelenti, hanem az információelméleti halált. Ez pedig egy elodázható folyamat mindaddig, amíg az agyunk és ezáltal a személyiségünk, gondolataink, memóriánk megőrizhető. Arra azonban, hogy sikeres műtétet végezzenek és egy teljesen működőképes, az emberi test minden tulajdonságával bíró, továbbá azokat feljavító mesterséges, bionikus testbe ültessék át az agyunkat, még sokat kell várni. A több százmillió neuron és megannyi receptor működését, fizikai csatlakoztatását az új hordozóba még elméleti szinten sem találták ki a transzhumanista gondolkodók. Ez egyelőre megmarad a tömegszórakoztatás termékének, ahogyan a videójátékos körökben népszerű, Wolfenstein széria főhősének, William J. Blazkowicz története is illusztrálja azt.
A transzhumanizmus megítélésében épp ezért pontosan annyira megosztottak az emberek, mint bármi másban. Lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy elfogadjuk: ez a jövő és lépést tartunk vele, kiaknázzuk a lehetőségeket. Elképzelhető az is, hogy minden jogi eszközzel korlátozzuk és tiltjuk az ember és gép szimbiózisának a gyógyításon túlmutató megvalósulását, hiszen etikai, morális és vallási kérdésekben is igencsak feszegetjük ezekkel a határait az emberi kultúrának, létezésnek. Amennyiben elfogadjuk, hogy a transzhumán lény képességei bőven meghaladják az átlagemberét, milyen jövő vár az emberi egyenlőség fundamentális eszméjére? Egyáltalán: kinek van joga ezekben a kérdésekben döntést hozni? Ki dönti el, hogy az ember eljátszhatja-e a teremtő szerepét?
Szitás Péter
Forrásjegyzék:
Adam Kirch: Looking Forward to the End of Humanity. The Wall Street Journal. 2020.07.20.
Clive Cookson: Project eternal life: a journey into transhumanism. Financial Times. 2017.03.28.
Fraser Gillan: The transhumanists who are ‘upgrading’ their bodies. BBC. 2019.10.06.
Joi Ito: The responsibility of immortality: Welcome to the new transhumanism. Wired. 2018.07.04.
Karina Tsui: Transhumanism: Meet the cyborgs and biohackers redefining beauty. CNN. 2020.05.27.
Kit Wilson: We need to talk about transhumanism. The Spectator. 2021.10.09.
Robin McKie: No death and an enhanced life: Is the future transhuman? The Guardian. 2018. 05.06.
Sigal Samuel: How biohackers are trying to upgrade their brains, their bodies — and human nature. Vox. 2019.11.15.
