Cikkeinkben gyakran hivatkozunk a kereszténydemokráciának az egyház társadalmi tanításaiból eredő társadalomszemléleti alapjaira. De mit jelent a közösségiség, szolidaritás, a társadalmi részvétel, a politikai közösséget összekötő erkölcs a XXI. század emberének? Hogyan alkalmazhatók ezek a politikai értékek a jelenkor társadalmi kihívásaira? Erről szólnak Rétvári Bence közösségi társadalom kapcsán kifejtett gondolatai, amelyeket cikksorozatban adunk közre. Íme, a XXI. századi magyar kereszténydemokrata társadalomelmélet néhány fundamentuma.
Rétvári Bence: KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA, 2018 – A NYÍLT TÁRSADALOM HARCA A KÖZÖSSÉGI TÁRSADALOM ELLEN
„Nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát.”
Orbán Viktor, 2018. május 4.
EGYÜTTMŰKÖDÉS VS. HARC
A nyílt társadalom az életmódbeli kisebbségek akaratát erőszakolja rá a többségre, de nem elsősorban azért, hogy ezzel a többségtől eltérő életvitelt folytatókat védje, hanem hogy ezzel is a közösség összetartó erejét gyengítse, közösen elfogadott alapjait kétségbe vonja.
A nyílt társadalom eszméje úgy látja egyén és közösség viszonyát, hogy a kettőt egymással szembeállítja: az egyénnek a teljes közösséggel szemben meg kell védenie saját egyéni jogait. Az egyéni jogok klasszikus liberális eszményből neoliberális bálvánnyá váltak. Így lesz az individuum számára mindenki potenciális jogsértő, aki megsértheti egyéni jogait. Az egyén élete a nyílt társadalomban folyamatos harc mindenki ellen, mert attól tartanak, hogy mások beavatkoznak az életükbe és megsértik a jogaikat.
Ez félelemhez, áldozattudathoz, folytonos bizalmatlansághoz vezet, elszigeteli az egyént mindenki mástól. A nyílt társadalom előbb-utóbb elidegeníti az egyént mindenki mástól – akár a saját szüleitől, gyerekeitől is. Ráadásul az egocentrikusság és önzés erősítésével irreális elvárásokat is támaszt az egyén irányából a közösség felé. Ez vezethet abszurdnak tűnő jogi eljárásokhoz és aránytalan sérelemdíjakhoz.
Ezzel szemben a kereszténydemokrata közösségi társadalomban az embereknek nem csak szabadsága, de felelőssége is van. Nem egyének harcára, hanem jogok és kötelezettségek egyensúlyára épül a közösség. Mindenki tudja, hogy vannak kötelezettségei mások és a közösség felé, de ezzel a közösség teljes jogú tagjává válik. Ezzel szoros, bizalmi viszony alakul ki egyén és egyén, egyén és közösség között.
A liberális nyílt társadalomban áldozatok versenye zajlik. Mindenki abban érdekelt, hogy minél nagyobb egyéni vagy kisebbségi sérelmeit mutassa be ország-világ előtt. A liberális nyílt társadalom azt sulykolja mindenkibe, hogy mindenki valamilyen szempontból kisebbséghez tartozik, ezért elnyomják, így áldozat. A kereszténydemokrata közösségi társadalom viszont nem a konfliktusok kiélezésében, a közösségi bűntudat növelésében érdekelt, hanem az együttműködésben, erkölcsi alapú kiengesztelődésben.
A nyílt társadalom liberális hívei egy-egy tulajdonságot abszolutizálnak (nem, vallás, etnikum, életkor), és ez alapján játszanak ki, fordítanak egymás ellen különböző társadalmi csoportokat.
A liberális nyílt társadalom egyik legfőbb fegyvere a diszkrimináció tilalmának egyoldalú értelmezése. A megkülönböztetés tilalmát ugyanis általánosságban vallják hasonlókra és különbözőkre egyaránt. A kereszténydemokrata szemlélet szerint azonban az egyezőket megkülönböztetni valóban tilos, de a különbözőket másként kell kezelni. A különbözőket megkülönböztetés nélkül kezelni viszont – tipikus liberális – hiba. Láthatóan ennek is az az alapja, hogy a liberálisok külső, formai kritériumokat vesznek csak figyelembe, míg a kereszténydemokraták tartalmiakat is
