75 éve volt a Keresztény Demokrata Néppárt ülése, amelyen elfogadták a párt programját

1944 végére egyértelmű vált, hogy a németek által megszállt Magyarország frontországgá válik. Az is világos lett, hogy a Horthy-korszak társadalmi szerkezete és politikai rendszere a háború befejezése után megváltozik. Ezzel tisztában voltak a keresztény mozgalmak vezetői is.

Az a felismerés, hogy a keresztény politikában új szellemiségű pártra van szükség a korábbiak helyett, egy évvel korábban kezdődő cselekvési folyamat eredménye volt. A katolikus tömegszervezetek vezetőit is magában foglaló Katolikus Szociális Népmozgalom irányítói már a szervezet 1943. augusztusi megalakításakor arról tanácskoztak, hogy a világháború végére a magyarországi politikai helyzet átalakulása miatt, az egyház érdekeinek védelmére és a mozgalom társadalompolitikai programjának megvalósítása érdekében alapvető változásokra van szükség a keresztény politizálásban. Szükséges tartották a korábbi rendszer kritikátlan támogatójává lesüllyedt kereszténypárt felváltását, egy új, haladó szemléletű katolikus párt megalakítását. A püspöki kar a Mozgalom egyházi felügyeletét Apor Vilmos győri püspökre bízta, aki rövid alatt idő alatt belátta, hogy a régi kereszténypárt és a Katolikus Szociális Népmozgalom bármiféle együttműködése lehetetlen vállalkozás.

A német megszállás után a hazafias és náciellenes csoportok kapcsolatot kerestek egymással, hogy egyesült erővel hatásosabb ellenállást tudjanak kifejteni. Az így megalakított Magyar Frontban a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt bujkálni kényszerülő vezetői Apor püspök unokaöccse, gróf Pálffy József, a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője közvetítésével hívták meg a Katolikus Szociális Népmozgalmat az ellenállásban való részvételre. (Pálffynak korábban nem volt kapcsolata a Katolikus Szociális Népmozgalommal. Ordinárius nagybátyja hívta fel a Mozgalom vezetőinek figyelmét Pálffy politikai érdeklődésére a leendő keresztény párt vezetése iránt. A konzervatívabb többségű Püspöki Karban a leendő párt ügyét felkaroló győri püspök további támogatásának megőrzése érdekében Kovrigék végül elfogadták Pálffy Józsefet, a majdan megalakuló Keresztény Demokrata Néppárt vezetőjének.[i] ) A Magyar Fronton belüli katolikus-kommunista együttműködés kényes erkölcsi akadályának tisztázása után – mivel Serédi Jusztinián hercegprímás a politikai helyzet ismeretében ekkor már hozzájárult az együttműködéshez – Pálffy arról értesítette az esztergomi érseket, hogy az ellenállásban részt vevő pártok formai szövetséget szándékoznak létrehozni, amelyben már mozgalom jellegű szervezet nem vehet részt, s ezért tudni kívánják, megalakult-e már a tervbe vett új katolikus párt.

Serédi Jusztinián ezért 1944. október 11-én haladéktalanul hozzájárult a pártalapításhoz, és ugyancsak beleegyezését adta ahhoz is, hogy az új párt részt vegyen a földalatti ellenállásban.[ii] (Ez a gyakorlatban az addig támogatott kereszténypárt megszűnését is jelentette.) Két nappal később, 1944. október 13-án zajlott le a Keresztény Demokrata Néppárt alakuló ülése, amelyen Pálffy indítványára a gyűlés egyhangú határozattal meghívta a nyilasok elől bujkáló Barankovics Istvánt az új párt igazgató (végrehajtó) bizottságába. Azért határoztak így, mert a baloldali ellenzéki pártok (a kommunistákat nem kérdezték) tudtára adták a Mozgalom képviselőjének, Pálffy grófnak, hogy az újságíró-politikus személyében látják az új keresztény párt demokratizmusának biztosítékát. Az alakuló gyűlés ugyanakkor elhatározta, hogy teljes egészében elfogadja és magáévá teszi a Katolikus Szociális Népmozgalom eszméit és programját, amint azt Kovrig Béla és társai kifejtették a Magyar társadalompolitika című munkájukban. Kerkai Jenő kérdésére ekkor felelte azt a jelenlévő Vida István,[iii] hogy Varga László ügyvéd Galamb utcai lakása alkalmas lehet-e a törvényen kívüli Keresztény Demokrata Néppárt egyik ülésének helyszínéül.[iv] (A kortárs visszaemlékezés szerint Varga László ekkor még nem vett részt a szerveződő párt tevékenységében, ezért személye nem lehetett gyanús a nyomozóhatóságok számára.)

A párt szervezésének további lépéseként (Varga László visszaemlékezése szerint) 1944. november 30-án késő délután Varga Béla,[v] Kerkai Jenő, Közi-Horváth József,[vi] Pálffy József, Kovrig Béla és Birkás Géza[vii][1] jelentek meg a Galamb u. 4. sz. alatti lakásban, a felajánlott helyszínen. Kovrig ekkor és ott felolvasta az alakuló párt alkotmányát, többen hozzászóltak, majd elfogadták azt. (Varga László felfogása szerint jogilag ekkor alakult meg a párt,[viii] széles körben hangoztatott és terjesztett nézetét, érvelését több résztvevő, vagy kortárs is elutasította.[ix])

A gyűlést követően került sor arra, hogy a pártot és alapelveit egy 32 oldalas illegális röpirat – amelynek a Merre megyünk? címet adták – segítségével minél szélesebb körben próbálják bemutatni. (A három kötetes Magyar társadalompolitika munka lényegét tartalmazó röpirat hangsúlyos eleme volt a demokratikus szabadságjogok hangsúlyozása, az emberi méltóság és az alapvető szabadságjogok elismerése és tiszteletben tartása, tiltakozás az embereknek a totális államban puszta eszközzé leminősítése ellen. („A rabszolgaság modern formában való helyreállítása azáltal, hogy az embereket az ország elhagyására kényszeríti, a kényszermunkára való elhurcolással, családok barbár, zsarnoki szétszakításával, mindez határozottan a természetfeletti kinyilatkoztatás és a természet által kihirdetett törvények ellen való.”[x])

Gazdasági vonatkozásban a szabad vállalkozás és piacgazdálkodás elvének fenntartása mellett ugyanakkor a gazdasági élet állami ellenőrzésének és irányításának gondolata is megfogalmazódott. Hangsúlyos eleme volt egy olyan földreform követelése, amely 350-400 ezer családi gazdaság létrehozását eredményezné. Ugyanakkor tervszerű iparosítást is hirdetett, sürgette az egységes nyolcosztályos népiskola bevezetését. Mindenkire kiterjedő átfogó társadalombiztosítást fogalmazott meg. Gyermekszámtól függő progresszív gyermektámogatási rendszert hirdetett. A röpirat kinyomtatásának költségeit Apor és Mindszenty püspökök közösen vállalták, s az EMSZO munkástagjai vettek részt 1944. októberi-novemberi szétosztásában.[xi] (A pártnak ekkor sem a németektől, sem a nyilasoktól nem volt működési engedélye.)

Az ellenállásban és az üldözöttek segítésében való cselekvő részvételük miatt a párt szervezői rendőri zaklatásnak és letartóztatásnak voltak kitéve. A nyilasok több kereszténydemokrata és népmozgalmi vezetőt 1944. december 4-én letartóztattak a Hivatásszervezet központjában. Németellenes összeesküvéssel vádolták őket, életüket és ügyüknek polgári bíróság elé utalását bátor fellépésüknek és egy jogász barátjuk közbenjárásának köszönhették. A Margit körúti katonai fogház kiürítésekor a Markó utcába kísérték őket, ahonnan hamarosan szabadultak.[xii]

A háborús helyzet a párt gyakorlati szervezését is hátráltatta, csak elméleti előkészületekre és titkos összejövetelek megtartására volt lehetőség. A KDNP megalakulása önmagában nem jelentette a háború befejezése után a párt teljes elismerését és politikai egyenjogúsítását. A KALOT szabadlábon maradt vezetői 1944 végén a katolikus reformmozgalom és az új párt elismertetését igyekeztek elérni a szovjet hadsereg és az új magyar demokratikus kormányzat befolyásos tényezőitől. Kerkai páter 1944. december közepén a KDNP engedélyeztetése érdekében Miklós Béla miniszterelnöknél, Vörös János hadügy- és Teleki Géza vallás-és közoktatásügyi miniszternél járt el, akik támogatásukról biztosították. A KDNP jogi elismertetése és a szabad pártszervezés kiharcolása több stáción keresztül zajlott. A párt hivatalos zászlóbontására 1945. január 21-én, Szegeden került sor, a meginduló pártszervezésre a sokáig bizonytalan elismertetés ügye bizonyíthatóan fékezően hatott.

                                                                          Szabó Róbert