Cikkeinkben gyakran hivatkozunk a kereszténydemokráciának az egyház társadalmi tanításaiból eredő társadalomszemléleti alapjaira. De mit jelent a közösségiség, szolidaritás, a társadalmi részvétel, a politikai közösséget összekötő erkölcs a XXI. század emberének? Hogyan alkalmazhatók ezek a politikai értékek a jelenkor társadalmi kihívásaira? Erről szólnak Rétvári Bence közösségi társadalom kapcsán kifejtett gondolatai, amelyeket cikksorozatban adunk közre. Íme, a XXI. századi magyar kereszténydemokrata társadalomelmélet néhány fundamentuma.
LIBERÁLIS PÓTSZEREK
A nyílt társadalom értéktagadó. Az önzést szabadon engedő liberalizmus azonban falnak ütközik, mert az emberi természet lényegi eleme a közösségi, társas kapcsolat. Ilyenkor engedik szabadjára a helyettesítő, pótló szereket, a drogokat. A drogliberalizáció a nyílt társadalom lényegi eleme, mert ideig-óráig oldja a magányt, kioltja a felelősségérzetet, bár ezzel az egész életet teszi kockára.
A liberalizmus száműzi az egyén életéből Istent, a vallást és helyére a pénz és a fogyasztás kerül. Így a fogyasztás szükségletből cél lesz. Az élet kiüresedik, egy materialista, pillanatnyi igényt kielégítő, anyagi jellegű létformává válik.
A kereszténydemokrata közösségi társadalomban a közös erkölcsi mérce adja az emberi élet értékét, de a közös erkölcsi mércét tagadó liberális nyílt társadalomban csak a pénz marad a mérce. A liberális nyílt társadalomban csak megszámlálható mérce van, morális nincs, csak a mennyiség létezik, az érték értelmezhetetlen. A liberális joggyakorlatban a gazdag emberek házi kedvenceinek több joga van, mint egy nincstelen embernek.
A harcosan ateista liberálisok hitre adott válasza egy vallásos vallásellenesség. Talán nem is veszik észre, hogy az istenhit az ő életükben is alapvető, csak éppen mínusz eggyel megszorozva.
FELELŐSSÉG ÖNMAGUNKÉRT ÉS MÁSOKÉRT
A kereszténydemokrata közösségi társadalomban az embernek felelőssége van nem csak önmaga állapota, hanem a közösség, a nemzet állapota iránt is. Ezzel szemben a liberális nyílt társadalomban mindenki önhibáján kívül jut valamilyen állapotba. Így míg a kereszténydemokrata szemlélet az egyén erőfeszítéséhez ad közösségi segítséget, addig liberalizmus szerint a körülmények sújtják az egyént, aki így a körülmények áldozata. A liberalizmus a könnyű élet illúzióját kínálja, ahol semmiért nem kell felelősséget vállalni, még a saját tetteinkért sem.
A nyílt társadalom hívei látszataggodalomban élik az életüket, előbb beszélnek a bálnajogokról – azaz minden olyanról, ami az érzékelhető valóságuktól távol esik –, mint közeli valós problémákról. A szavak szintjén önzetlenség, a tettekben önzőség valósul meg. A nyílt társadalom eleve egy hamis eszmény, mely azon alapul, hogy az embertelen, a piacot isteni szintre emelő neoliberalizmus képviselői valójában filantrópok és szociálisan érzékenyek. Ez képmutató magatartás, nem lehet hiteles az, aki hétfőn a Wall Street farkasa, kedden pedig önzetlen humanista.
AKTIVITÁS VAGY ÚJRAELOSZTÁS
A kereszténydemokrata alapokon szerveződő közösségi társadalom alapértéke az aktivitás, ideálképe a tevékeny polgár. Ez látszólag a nehezebb élet, hiszen tenni valamit időbe és energiába kerül. Ez azt is jelenti, hogy a közösségi társadalom hosszú távra tervez és számol a tettek következményeivel, míg a nyílt társadalom rövidtávon gondolkodik, ahol így nincsenek következmények. A kereszténydemokrata elgondolás bár a dolgosabb, munkásabb életet kínálja, de egyben azt is, hogy munkájával mindenki előre tud jutni.
Az aktivitásra törekvés kereszténydemokrata alapvetésével szemben a (szociál)liberális hozzáállás csak az állami újraelosztásban hisz: a nagyobb teljesítmény fokozott megadóztatásában és a segélyezésben. Minden szociális területet csak az alapján mérnek, hogy ott mennyi segélyt fizetnek ki, és nem úgy, hogy hányan tudnak saját erőfeszítéseikkel és közösségi segítséggel kikerülni a nélkülözésből. A (szociál)liberális megközelítés szerint mindenkinek egyéni teljesítményétől függetlenül ugyanannyi – nem – jár. Ez azt üzeni, hogy végső soron senki nem felelős önmagáért. Közösségi szinten pedig csökkenti a törekvők motivációját. A kereszténydemokrata közösségi társadalom a paternalista felzárkóztatás helyett az egyén és állam együttműködésére építő felzárkózásban, esélyteremtésben hisz, mert vallja, hogy mindenki felelős a maga sorsáért. Jóllehet, paternalizmussal épp a kereszténydemokratákat szokták vádolni.
A kereszténydemokrata alapokon szerveződő közösségi társadalom úgy tartja, a legnagyobb segítség az, ha a közösség mindenki számára megteremti a tisztességes boldogulás esélyeit, és a teljesítményt jutalmazza. Ezzel a hozzáállással aktivitásra ösztönöz, az emberi, közösségi tettekben, munkában hisz. A liberális nyílt társadalom szerint a teljesítmény mérése embertelen beavatkozás a személyes szférába, megsérti az egyén személyéhez fűződő jogait és diszkriminatív. A liberálisoknak a spekuláció, a pénzből pénz gyártása, a kereszténydemokratáknak a munka, az értékteremtés az anyagi boldoguláshoz vezető út.
KÖZÖS ERKÖLCSI ALAP VS. EGYÉNI ERKÖLCS
A nyílt társadalom élből elveti, hogy az erkölcsnek meghatározó helye van a közéleti kérdések értékelésében és a döntéshozatalban. A világnézeti semlegességet hirdeti, ami fából vaskarika, mert minden tettünk, minden mondatunk ezer szállal kötődik a világnézetünkhöz.
A nyílt társadalomban nincs közös erkölcs, csak egyéni erkölcs. Mindenki csak a maga módján lesz erkölcsös vagy erkölcstelen. Így oda jutunk, hogy senki nem ítélhet meg másokat erkölcsi alapon, hiszen nincsen közmegegyezés arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Ami egyben azt is jelenti, hogy a nyílt társadalomban minden viszonylagos, nincsen az erkölcsi tartalmú szavaknak közös jelentése. Az általános értékrelativizmus pedig egyenesen vezet az értékvesztéshez és a közösségek széteséséhez.
A kereszténydemokrata közösségi társadalomban azonban van tartalma a jónak és a rossznak, az erkölcsösnek és az erkölccsel ellentétesnek, a dolgok megnevezhetőek és meghatározhatóak, sőt, megnevezendőek és meghatározandóak. Ebből is látható, hogy a nyelv központi politikai csatatér, aki uralja a nyelvet, az könnyebben tematizálja a közbeszédet is. Ezért fontos a liberálisok számára a politikailag korrekt beszédmód. A kimondott és kikerült szavak egyben magukban hordozzák a világlátást is.
A kereszténydemokrata nem jogszolgáltatásról, hanem igazságszolgáltatásról beszél; nem természetvédelemről, hanem teremtésvédelemről; nem pozitív jogról, hanem természetjogról; nem csak szolidaritásról, de felebaráti szeretetről is; nem pusztán emberi jogokról, hanem emberi méltóságról; nem személyi jövedelemadóról, hanem családi adózásról. És a példák még sorolhatók.
A kereszténydemokrata politika fontos alapja a közösségi értékek melletti kiállás. A liberális nyílt társadalom fő fegyvere a megbélyegzés. A liberális nyílt társadalom negatív spirált indít be. A sérülékenyeket még sérülékenyebbé teszi azzal, hogy elvágja közösségi kapcsolataikat, ezzel a segítség lehetőségét. A gátlástalanokat még gátlástalanabbá teszi azzal, hogy tagadja a közös erkölcsből fakadó korlátokat. A liberalizmus azt üzeni: neked minden jár, ami az életed kellemesebbé teszi, a szabályok csak a boldog életed gátját jelentik. A liberálisok sokszor a saját maguk által teremtett média- és véleménybuborékban élnek. Akik a buborékon kívül gondolkoznak, azokat meg sem értik, lenézik, és ingerülten középkorinak vagy provinciálisnak degradálják őket. Egy liberális könnyen válhat az elvont ideológiái foglyává, és észre se veszi, hogy a többséget ezek a kérdések nem érdeklik, a józanész alapján vagy a mindennapi gyakorlati élethelyzetekben az ilyen ideológiai kérdések fel sem merülnek.
