„A szociális kérdés a jövő nagy kérdése. […] Egy olyan kérdés, amelyben mindenki érdekelt és mindenkinek ki kell vennie a részét a vele kapcsolatban felmerülő nehézségek csökkentéséből és megszüntetéséből. Különösen kívánatos, hogy az egyháziak alaposan ismerjék a témát és aktívan részt vegyenek minden beszélgetésben és mozgalomban, ami az emberiség szociális helyzetének javítására irányul, különösen azon nagyobb rész szociális helyzetére, akiknek kenyerüket arcuk verejtékével kell megkeresniük.” – így foglalta össze a lényegét a XIII. Leó pápa által elmondottaknak John Augustine Zahm atya, akit Krisztus földi helytartója 1895-ben privát audiencián fogadott, mivel a North American Review főszerkesztője felkérésére épp a pápa szociális kérdésben elfoglalt álláspontjáról írt cikket.
XIII. Leó a Katolikus Egyház véleményét a témában 1891-ben enciklikában is kifejtette, amely egyben az első ilyen általános jellegű iránymutatás volt, amelyben a probléma katolikus szellemű megoldását is vázolta. Jelen cikk a körlevél megjelenésének 130. évfordulója alkalmából azt vizsgálja, hogy milyen történeti kontextusban, hogyan formálódott ki a munkáskérdésre adott keresztény válasz és ez hogyan vezetett el a körlevél kiadásához, majd röviden rámutat arra, hogy mi az enciklika fő mondanivalója.
A Rerum novarum megszületésének társadalmi kontextusa
A munkáskérdés a 19. század második felének egyik legsúlyosabb kérdésévé vált. A munkások elszakadtak a korábbi természetes közegüktől és a kizárólag a profitot szem előtt tartó tőkés, liberális felfogás következtében napi 12–16 órát voltak kénytelenek dolgozni, sokszor embertelen körülmények között, rendkívül alacsony bérért. E kihívásra keresett választ a kibontakozó vallásellenes szocializmus, amely a társadalom szerkezetét alapjaiban akarta megváltoztatni, és ezzel párhuzamosan az evangélium talaján állva, a társadalom szerkezetének megváltoztatása nélkül, a keresztényszocializmus is, amely mozgalom először német területen jelentkezett, de később Európa-szerte elterjedt.
Meghatározó alakja volt Wilhelm Emmanuel Ketteler, akit IX. Pius pápa 1850-ben nevezett ki a mainzi egyházmegye püspökévé és akinek elképzelései a munkáskérdésről a Rerum novarumban is visszaköszönnek. Gyakorlati szeretetszolgálata mellett a szociális kérdés katolikus megközelítését előadásaiban többször vázolta. Például az 1848-as első katolikus nagygyűlésen, vagy az év végén adventi prédikációiban. Utóbbiakban többek között a javak igazságos elosztásáról, a magántulajdon szükségességéről és annak közösségi rendeltetéséről beszélt. 1864-ben kiadta Die Arbeiterfrage und das Christentum című művét, amelyben kijelentette, hogy csak a kereszténység nyújt eszközöket a munkásosztály helyzetének javítására. Ezek nem pusztán a keresztény szeretetszolgálat hagyományos formái, hanem a munkaképtelen munkások intézményes segítése, a keresztény családeszmény megerősítése és a kereszténység tanainak érvényesülése, hanem a munkások kézműves- és legény-egyletekbe és „productiv társulatokba” tömörülésének támogatása. Utóbbiakban a munkás egyben üzleti vállalkozó is, aki mind a munkabérben mind az üzleti nyereség osztalékában részesülhet. Ketteler a munkások érdekképviseleti szerveződését is előmozdította jelentős összeget kínálva fel szövetkezetek alapítására. Azon a véleményen volt, hogy az államnak – a tőkés kizsákmányolással szemben – megfelelő szociálpolitikai eszközökkel, törvényhozással és szociális felelősségvállalással kell a munkássághoz viszonyulnia.
Ketteler szemináriumi évei alatt találkozott Münchenben Adolf Kolpinggal, aki pályáját cipészként kezdte, majd pap lett és felkarolta a legényegyletek 1846-ban Breuer által elindított eszményét, amelyek révén az iparos ifjúságot akarta megmenteni az erkölcsi zülléstől, illetve szakmai nevelésüket tűzte ki célul. Kezdeményezése nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát. Magyarországon Szabóky Adolf piarista atya alapította meg 1856-ban az első Kolping-féle katolikus legényegyletet.
A Habsburg Birodalom, majd Osztrák-Magyar Monarchia területén Karl Freiherr von Vogelsang nevét érdemes megemlíteni, aki Ketteler hatására tért meg és szentelte életét a szociális kérdésnek. Az volt a meggyőződése, hogy a munkásoknak és a munkaadóknak közös testületekbe kellene szerveződni, amely érdekegyeztetést tenne lehetővé. Ez az ún. hivatásrendi elmélet. A munkások biztosítását szerette volna elérni betegség és öregség esetére, valamint korlátozni a szabad versenyt a piaci és áregyeztetések révén. 1864-ben költözött Bécsbe, ahol találkozott René De la Tour du Pinnel, aki 1877-től 1881-ig szolgált ott katonai attaséként, és aki egyik művéből ismerte meg a korporatív elvet, valamint Karl von Löwensteinnel, akikkel közösen tanulmányozták a munkáskérdést. Két utóbbi az 1884-ben megalakuló Fribourgi Unió alapító tagja lett, előbbi egyben ügyvezető titkára.
A Rerum novarum kiadásának közvetlen előzményei
A Rerum novarum közvetlen előzményét ez a nemzetközi katolikus egyesület jelentette. Létrehozását 1884. október 18-án határozta el a fribourgi püspök (Gaspard Mermillod) szalonjában és jelenlétében Karl von Löwenstein herceg, Franz Kuefstein gróf, René de La Tour du Pin márki és M. Louis Milcent. Céljuk a szociális válság megoldása volt, ezért Aquinói Szent Tamás filozófiájának fényében tanulmányozták a tulajdon, a társadalom és a munka természetét. Az elvi kérdés tanulmányozása mellett úgy döntöttek, hogy igyekezni fognak előmozdítani a törvényhozásban is az ebből következő alapelvek érvényesülését. A röviden csak Fribourgi Unióként ismert új formáció teljes neve: Katolikus Gazdaság- és Társadalomkutató Egyesület volt. Tagjainak száma változó volt, 1885-ben 20, de 1888-ban elérte a 32 főt is. 1885-től 1891-ig – 1889-et kivéve – évente összegyűltek tanácskozni Európa minden szegletéből. Magyarországról Esterházy Miklós Móricz csatlakozott a társulathoz. Tanácskozásaikból kirajzolódik a katolikus, XIII. Leó pápa által is átvett álláspont, amely mind a liberálisokkal mind pedig a szocialistákkal szemben megfogalmazta a katolikus hozzáállást a szociális kérdéshez. Ebből most egy-két gondolatot emelek ki.
Fribourg püspöke már a társulat tagjaihoz intézett 1885-ös első beszédében hangsúlyozta, hogy a szociális kérdést a jótékonyság önmagában nem oldja meg. 1886-ban az igazságos bérről és az állam intervenciójáról tanácskoztak. Míg a liberálisok a munkát pusztán szerződésnek látták és bármely más kötelezettsége a munkavállaló irányába a munkaadónak csak a szeretet erényéből adódott, a Fribourgi Unió ezt másképp gondolta. Álláspontjukat a jezsuita Lehmkuhl atya foglalta össze: a munkát nem árucikknek tekintették, hanem meggyőződésük szerint a munkás munkájával erkölcsi jogot szerez arra, hogy megfelelő megélhetést biztosítson maga és a családja fenntartásához. A bér pedig az elvégzett munka ellentételezése. Közvetlenül az emberi munka általános értéke szerint kell a minimum bért meghatározni, másodsorban nem lehet azon aluli ami a munkás saját és családja fenntartásához elégséges. Felmerült az a kérdés is: mi van, ha a minimum bér iránti igényét a munkás nem tudja érvényesíteni a munkaadóval szemben; az államhoz fordulhat-e segítségért? Ezt 1887-ben tárgyalta a Fribourgi Unió. Arra jutottak, hogy a közvetlen intervenciótól az államnak tartózkodnia kell, viszont a visszaéléseket ki kell igazítania, a magánvállalkozásokat össze kell hangolnia a közjóval és elő kell segítenie a méltányos és igazságos elosztását a vagyonnak. Ezáltal a liberálisoknál – akik szerint a beavatkozás gyengítené a munkás saját sorsának jobbítására irányuló törekvést – nagyobb teret engedtek az állami intervenciónak, de a szocialisták elképzelésénél kevesebbet, aláhúzva a szubszidiaritás elvét és a beavatkozás korlátozott voltát. A magántulajdonnal kapcsolatban is hasonló köztes álláspontot foglaltak el: az embernek joga van magántulajdonra, viszont ez alá van rendelve a közjónak, a társadalom javának.
1887-ben a Fribourgi Unió XIII. Leó pápához fordult, hogy járjon közbe a munkavállalókat védő nemzetközi törvényhozás érdekében, majd 1888. január 30-án a pápa audiencián fogadta a társulat tagjait, február 2-án pedig Mermillod püspök memorandumban foglalta össze neki a törekvéseiket. Ezek voltak azok az alapelvek, melyek nyomán megszövegezték a jelentős visszhangot kiváltó Rerum novarum enciklikát.
A Rerum novarum
Ez a dokumentum három fő részből áll. A bevezetésben a munkásság helyzetét írja körül röviden a pápa. Felhívja a figyelmet a kérdés időszerűségére, hiszen ahogy fogalmaz: „az iparosok korábbi szervezeteit a múlt században eltörölték, s helyettük más védelemről nem gondoskodtak, az újabb állami intézmények és törvények pedig elvetették a korábbi vallásos szellemet, lassanként odáig jutottunk, hogy korunk a munkásokat magára hagyta és védtelenül kiszolgáltatta a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának.” Ehhez járult az uzsora és a termelés néhány gazdag ember kezébe koncentrálódása.
Az enciklika második részében a szocializmus megoldását, a magántulajdon eltörlésének gondolatát veti el, hiszen minden embernek joga van arra, hogy munkabéréből magántulajdont szerezzen és ennek elvétele igazságtalan lenne. A magántulajdon azért is fontos, mivel ebből gondoskodik gyermekei fenntartásáról a családfő, amelynek része az is, hogy „jövedelmező vagyont” hagy rájuk. Ez a feladat nem az államot illeti meg, az csak végszükség esetén szólhat bele a családi életbe. Tehát a pápa a magántulajdon alapján állva fejti ki a katolikus egyház szociális tanítását a körlevél harmadik, leghosszabb részegységében. Főbb vonalaiban miben is állt ez a katolikus tanítás a munkáskérdésről?
El kell fogadni, hogy az utolsók az elsőkkel nem válhatnak egyformává, ahogy azt a szocialisták hirdetik, ez a sokféleség kedvez a társadalomnak, hiszen ott is a különféle foglalkozások ellátásához különböző képességre van szükség, tehát kiegészítik egymást. Ugyanígy a tőkés- és a munkásosztály sem állhat harcban, hiszen a tőke munka nélkül és a munka tőke nélkül nincs meg. A bajokra ezek együttműködése adhat megoldást. Felsorolja mind a munkások, mind a munkaadók kötelességeit. Az előbbiek pl.: végezzék a munkát tökéletesen és hűen, ne okozzanak kárt a tulajdonos vagyonában, stb. A munkaadók pedig ne tekintsék munkásaikat rabszolgának, hanem becsüljék meg az emberi méltóságot. Vegyék figyelembe vallási igényeiket, ne támasszanak velük szemben olyan követelményeket, amelyek erejüket meghaladják, vagy nemüknek, koruknak nem megfelelőek. Ezenkívül felhívja a figyelmet a méltányos munkabér fizetésére is. Külön tárgyalja az egyház tevékeny közreműködését, különösen a karitatív intézmények fenntartása révén. Ugyanakkor ezek önmagukban nem jelentenek mindenre megoldást. Az enciklika az állam feladatát is vizsgálja, amelynek a társadalom jólétét – a közjót – kell szem előtt tartania. Védenie kell a magántulajdont, a munkások érdekeit, hogy igazságos munkabért kapjanak, amelyből családjukat eltarthatják és szerényen félre is tudnak tenni, megkapják a megfelelő pihenőidőt, megtarthassák a vasárnapi munkaszünetet, ne állítsák őket erejüket meghaladó követelmények elé. Végül bátorítja a munkások érdekeinek védelmére keresztény munkásegyesületek és szervezetek megalakulását és a bajok orvoslása feltételéül a keresztény erkölcsi rend visszaállítását jelöli meg.
Tóth Krisztina
A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa.
Szakirodalom:
- A munkások kérdése és a kereszténység. Ketteler Manó Vilmos mainzi püspöktől. Ford. Katinszyk Gyula. Eger, 1864.
- Baumann József: Adolf Kolping és a Kolping mozgalom. In: Mester és tanítvány 2005/5. 103–115. old.
- Birher Nándor: A társadalmi megújulás két példája: W.E. von Ketteler és Hamvas Béla. In: Deliberationes 2018/2. 26–42. old.
- Botos Máté: Adalékok az első szociális enciklika keletkezéstörténetéhez. In: Sic Itur ad Astra 1993/2–4. 67–76. old.
- Egy élet a demokráciáért. Kovács K. Zoltán válogatott írásai. Szabó Róbert–Gyorgyevics Miklós. Bp., 2017.
- Huber Szebasztián: A katolikus egyház politikai és szociális enciklikái és történeti hátterük. In: Köz-politika 2003/8. 30–38. old.
- A. Zahm: Leo XIII. and the Social Question. In: The North American Review 1895/465. 200–214. old.
- Jemnitz János: A politikai tényező a munkaidő megrövidülésében (Adalékok). In: Történelmi Szemle 1964. 406–422. old.
- Kiss Mária Rita: 125 éve, május 15-én jelent meg a RERUM NOVARUM. https://barankovicsarchiv.hu/cikk/vallas-es-tarsadalom/125-eve-majus-15-en-jelent-meg-a-rerum-novarum
- Normand J. Paulhus: Social Catholicism and the Fribourg Union. In: Selected Papers from the Annual Meeting (Society of Christian Ethics). Twenty-first annual meeting 1980. 63–88. old.
- Rerum novarum. XIII. Leó pápa enciklikája a munkáskérdésről (az első pápai szociális körlevél). Róma, 1891. https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=125
