Információs társdalom 4: Létezik-e internetes kultúra?

Az elsőnek roppant egyszerűnek látszódó kérdés sokkal bonyolultabb, mint hogy egy igennel vagy nemmel ezt el tudjuk dönteni. Ugyanis, más-más hatások érik még azokat a fogyasztókat is, akik hasonló szociokulturális közegben nőttek fel. A digitális kultúrafogyasztás előnye, hogy teljesen más tartalmakat fogyaszthatunk, mint a mellettünk ülő társunk. Ilyen értelemben tehát nem beszélhetünk egységes értelmezésről.

Az internetes ellenkultúra

Ahogy az internetes kultúra fejlődött a különböző platformokon és kategóriákban, az ideológiák, a kormányok, a társadalmi rendszereket és intézményeket aláásó eszközévé vált a tömegek kezében. Megváltoztak a fogyasztói attitűdök: blogok, kommentszekciók, értékelő oldalak jöttek létre a vállalati marketinggel szemben és alkottak valódi, vagy valódinak látszó véleményt a termékekről. A szórakoztató és kreatív iparágak új és izgalmasabb tartalmakat állítottak elő. A kultúra egyre szélesebb rétegeknek szól, ma már nemcsak szakértők vitatkoznak annak termékeiről. Egymástól eltérő csoportok párhuzamosan fejlődtek és léptek kapcsolatba egymással, gyakran közös kulturális kánont létrehozva. Új kulturális formák és innovatív gyakorlatok szaporodtak el, mint az online rajongás, a digitális művészet. A digitális kultúra nagy részét szabadon megosztják a használói, nem pedig megvásárolják és eladják. Az emberek egyre szélesedő körei vesznek részt aktívan a kultúra előállításában, terjesztésében és fogyasztásában. Maga az internet is egy ellenkulturális eszköz lett, a lázadás szimbóluma a monopolizált tartalomgyártás és a kirekesztő elittel szemben – legalábbis egy darabig. Miközben egyre több anonim csoport, kisebbség tarkította az internetes kultúra spektrumát, az internet nyelve egyre inkább beszűkült és saját jelentéssel kezdett el bírni. Az internet nem hozta el az e-demokráciába vetett utópisztikus reményeket, hiszen a globális összeköttetés növelte a politikai kiábrándultságot és az ellenszenvet az egyre nagyobb hatalommal bíró gazdasági vállalatokban. A kérdés nem csupán az lett, hogy hányan vesznek részt a kulturális termelési folyamatban, hanem az is, hogy hogyan vesznek részt benne. A mesterséges intelligencia már azt ígéri a fogyasztóknak, hogy egyedi terméket hoz létre a számukra, pillanatok alatt. A kreativitás folyamata visszafogottá vált, az így generált alkotás a szerkesztésére és finomhangolására korlátozódik, hiányzik belőle az alkotó tökéletlensége. A demokratizálódás ígérete tehát a kultúra formálásának lehetőségében jelent meg, ami így egyszerre lett áldás és átok is.

A reakcióvideók kora

A rengeteg tartalomgyártási lehetőségnek köszönhetően végtelen mennyiségű tartalom ömlik ránk, ami az internetes kultúra előtt nem számított volna tartalomnak. Képzeljük el azt az abszurd szituációt, hogy a reakcióvideók mintájára a kereskedelmi televíziózásban is egy eseményről készítenének egy hírblokkot, majd egy másik csatorna tudósítás keretében reagál erre, ismét egy másik csatorna újból reagálna és így tovább. Érezhető, hogy ez a formátum nem működne, mégis, a videós tartalomgyártás egyik sarokköve a reakcióvideó lett. A TikTok előtt fogyasztók kis szegmensét érdekelték a zenés-táncos videók, ma viszont a kereskedelmi televíziózás rekordszámai is eltörpülnek a legnézettebb tiktokok mellett. Egy felhasználó néhány másodperc alatt, a képernyő néhány érintésével új videót hozhat létre. A kreatív munka automatizálódott és a platform nyújtotta keretek közé szorult. Az online kultúra a közösségi médiából áttör a mainstream médiába. Minden, mindenhol, mindenkor film azért is lehetett ennyire sikeres, mert olyan vágási megoldásokat használ, ami most igazán népszerű a rövid videók készítésében és ezt tudta sikeresen átvinni a mozivászonra.

A steaming kultúra

Az internetes kultúra megváltoztatta a rajongást is. A rajongói aktivitás a sokszorosára nőtt, létrejött a részvételi kultúra. Innentől kezdve a legtöbb rajongó úgy gondolkodik, hogy a popkultúra megjavítható, jobb alkotások születhetnek és elégedettebb lesz a közösség. Korábban a tartalmak birtoklása és létrehozása biztosította a szubkulturális tőkét a rajongói hierarchiában. Az új médiában viszont felbomlottak ezek. A tartalomkeresés került a centrumba: kinek vannak információi, ki fér hozzá ezekhez először. A tudás fontosabbá válik, mint az árucikkek birtoklása. A rajongói közösség tagjai a napirendjüket sokszor a vetítésekhez igazították. Az új mediális közeg természetesen ezt is átalakította később pedig szintén átszivárgott a mainstreambe. Nem kell a feltöltött tartalmat a feltöltés pillanatában megnéznünk, egy sorozattal nem feltétlenül kell naprakésznek lennünk, ha a tömegfogyasztás szintjén akarunk maradni. A streaming kultúra a tartalmak befogadásának időzítését változtatta meg. Rengetegen élnek a „sorozatdarálás” (binge-watching) lehetőségével, ahol egy hétvége alatt megnéznek több évadot vagy egy teljes zenei diszkográfián mehetnek végig. Ezekkel a lehetőségekkel bármikor beléphetnek a rajongói közösségek kulturális terébe. Esetleg maradhatnak „geek”-ek: olyan fogyasztók, akik több dolgot követnek, de kevésbé vagy egyáltalán nem elkötelezettek az alkotás tárgyával kapcsolatban és ők maguk sem alkotnak. A korábbi zárt közösségek helyét átvették a tömegeket megcélzó honlapok és blogok, a rajongói közösségek szubkulturális jellege egyre inkább felszámolódik az új mediális közegben. Ha valamit sokan látnak és sokan elfogadnak, akkor egye elfogadottabbá válik a jelenség, a rajongás elvesztette a különc jellegét. A tartalomelőállítás mindennapos dologgá vált. A rajongói közösségek egyre kozmopolitábbak lettek, globális méretűvé nőttek, könnyen és rendszeresen tudnak egymással kommunikálni. Viszont a létszám növekedése miatt egyre inkább vesztenek a hűséges, különleges viszonyukból.

Internetül beszélni

Ezek alapján az internetes kultúra tömören fogalmazva nem más, mint maga a tartalom, ami az okostechnológiák megjelenésével fejlődik igazán. A videók, a zenék, a szövegek, az azokról folytatott beszélgetések fordított folyamatot írtak le: ahogy korábban a nem digitális tartalomról az online térben beszéltünk, most a digitális termékekről beszélgetünk az offline térben. Miközben több, mint 7000 nyelv létezik Földünkön, a világhálón a 10 legnépszerűbb nyelv dominálja a weboldalak 90 százalékát és ennek is több, mint fele angol nyelven található meg. A tudomány nyelve után az internet nyelve is az angol lett. Ez a nyelv nem csak dekonstruálja, hanem új kulturális kontextust is ad a szavaknak. Ennek egyik oka a felgyorsult kommunikáció, ahol a digitális térben röviden, tömören a lényeget akarjuk megszerezni a rendelkezésre álló információból. Azonban az internetes nyelvhasználatban is eltérő kompetenciákra lehetünk figyelmesek. Aki nem beszél „internetül”, az valószínűleg jobban azonosul a konvencionális íráshoz, azaz szabálykövetőbb. Míg mások az informális kommunikációban érzik a hatékony közlésmód megvalósulását. Ezek az eltérések jelennek meg akkor is, amikor az internet kulturális génkészletét, vagyis a mémeket képesek vagyunk megérteni, vagy sem. Az online közlésmód az informális verbális kommunikációra hasonlít, ezért sokkal közvetlenebb és kreatívabb. A köznyelv mindig rugalmas, megengedő és gyorsabban változik, mint a nyelvi standard. Ezt a mintát követi az „internetes beszéd” is, a sajátosan gyors fordulataival. A lol (laughing out loud) vagyis a hangosan felnevetni angol akroníma 2011-ben lett hivatalosan elismerve az Oxford Dictionary által, ma viszont egy erre történő Google-keresés során előbb dobja ki a League of Legends videójátékot, mint azt, hogy mit jelent maga a rövidítés. Jól mutatja az internetes kommunikáció változását az is, hogy a lol rövidítés a Z generáció számára már szinte semmit nem jelent, helyette egymás követő betűket írnak, valahogy így: kljsdkljfsdkj.

A technológia tehát megváltoztatta, pontosítva, kiegészítette az ember kultúráról való értekezését. Egyértelmű, hogy a kultúra fogyasztásának, létrehozásának és a gondolkodásnak a módja folyamatosan változik, ahogyan az a történelem során is mindig történt. Az aktuális változások morális pánikot kelthetnek és a társadalmat megosztóvá tehetik az újdonságokkal szemben. A nyomdagépet, az újságokat, a papírkötegeket és a televíziót egykoron mind a fogyasztók eszét és erkölcsi tartását fenyegető veszélyként ítélték el – ez most sincs másképp az információs társadalom korában. Az ízlést ugyanakkor nem a technológia alakítja, hanem az kultúra létrehozását, terjesztését, összekapcsolását és értékelését kiváltó emberi vágy. A technológia biztosítja az eszközöket, de az ízlést még mindig a társadalom alakítja.