Kommunikációs forradalom 5: mi következik az igazság után?

A digitális média eszközeinek megjelenésével folyamatos forradalmi állapotba került a kommunikáció. A tömegmédia az igazság eljuttatása a hírfogyasztókhoz vált a központi kérdéssé. A technológia fejlődésével a hírek gyártása és fogyasztása a mindennapi rutin részévé vált. Az emberek meg akarták ismerni az őket körülvevő világot, tudni akarták, hogy mi is az igazság. Az igazságról azonban pont a tömegkommunikáció fejlődésének köszönhetően derült ki, hogy mindenkinek mást és mást jelent. Az objektív igazság megismerése és bemutatása lehetetlen, ezért szubjektív vagy alternatív igazságok léteznek. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy az igazság már nem számít – pontosabban, mindenkinek csak a saját igazsága fontos. Ahogyan a német filozófus, Nietzsche fogalmazott: nincsenek tények, csupán értelmezések. Ez a társadalmi változásokban is látszódik: ahol a közös tudástárunk, a társadalmi igazság elsorvad, irrelevánssá válik, ott a populista politika erősödik fel. Azt az állapotot, ahol a közösen elfogadott ismeretek már nem számítanak, igazság utáni világként értelmezzük. A posztigazság (post-truth) 2016-ben az Oxford Dictionariesnél az év szava lett és ez az állapot írja le leginkább a változó digitális tömegkommunikációt, ahol a vélemények radikalizálódnak és eltűnik a határ a vélemény és hír között. Az igazság utáni világban a tudományos forradalom szkepszise köszön vissza, de a kételkedés az általános elfogadott tényekkel és bizonyítékokkal szemben születik meg.

Hogyan született az igazság a különböző korokban?

Egyik kor sem vetette el azt, hogy megmondja, hogyan kell értelmezni az igazságot. Vagyis, a jelenlegi kommunikációs környezet nyomán léteznie kellett igazság előtti, igazság alatti és az igazság utáni világot követő állapotnak is. A premodern társadalmi berendezkedésekben, a humanizmus megjelenésiég egy Istentől származtatott igazság volt a közös tudás alapja. E szerint az igazság nem megismerhető, csupán hinni lehetett benne és a hit útján eljutni az igazsághoz, vagyis Istenhez. Ezt az értelmezést alapjaiban kérdőjelezte meg a tudományos forradalom, valamint a természettudományok úttörése, ami a tudomány általi tapasztalatra épített. Az objektivitás és a racionalizmus lett a mérce, hogy világunkat minél pontosabban, részletesebben mutassák, írjak le a tudósok. A 20. század kezdetén, a totalitárius kommunista és nemzeti szocialista államok a háborús és a forradalmi tapasztalatokból merítve már konstruált valóságot, kreált igazságot hozott létre. Az állami propaganda lett az általános igazság, a megismerhetőség a pártba és az államba vetett hit volt és még szubjektív értelmezése sem lehetett a híreknek. A digitális tartalomgyártással az igazság kereskedelmi megközelítése kezdődött meg,és ennek lényege az eladhatóság. A CCN-éra az infotaiment (hírek szórakoztató módon előadva), ami a haszonszerzés szempontjából értékelte a híreket, vagyis, hogy minél többen nézzék és azok szenzációhajhászok legyenek. Az információs infrastruktúra kereskedelmivé válása a hírek minőségének csökkenéséhez vezetett.

A szenzáció megelőzte az igazságot a digitális kapitalizmus korában

A kilencvenes évektől kezdve a digitális kapitalizmus kezdett kibontakozni, amely egyesítette kereskedelmi televíziózás szórakoztató élményét és a könnyen hozzáférhető, személyre szabható információfogyasztást. Az feltörekvő sok száz számitástechnikai magáncég közül alig egy maroknyi maradt fenn és jelenleg ezek kontrollálják a digitális infrastruktúra majdnem egészét. A hírek és tartalmak terjedésében az Alphabet (a Google és a YouTube), valamint a Meta (Facebook és Instragram) anyacégei kontrollálják a platformokat, míg az Apple és a Microsoft termékei biztosítják a háttérrendszereket. Ezek a vállalatok határozzák meg az algoritmusok működésével, hogy melyik hír mekkora elérést érdemel meg. Google például úgy rangsorolja keresési eredményeit, hogy megnézi, hány link mutat egy adott webhelyre. A Facebook is hasonló kritériumokat alkalmaz: egy bejegyzés gyorsabban kerül az idővonalra, ha sok interakció érkezik rá. A hagyományos hírforrásként működő oldalok a fentmaradásuk érdekében a hírversenyben rákényszerültek, hogy olyan megfogalmazásokat és címadásokat használjanak, amelyekkel jobban el tudják adni a híreket. A szenzációhajhászatba a politikusok is beszálltak, hiszen az ő céljuk is ugyanaz, mint a hírportáloké: minél nagyobb elérés, minél nagyobb olvasottság és beszéljenek az emberek az általuk közvetített üzenetről. Ennek volt legjobb példája a 2016-os amerikai elnökválasztás és a nyertes jelölt, Donald Trump személye, valamint a Brexit kampány. A post-truth kommunikációban nem egyedül a hazugságról, vagyis az igazság ellentétjéről van szó, hanem arról a folyamatról, amelyben a közlő, a kommunikátor kiszínezi a valóságot, egyéni kontúrvonalakat helyez el a felfestett képen és azt akarja láttatni, ami számára fontos. Az igazság utáni retorikában gyakran visszaköszön a már említett kételkedési stratégia, a „nem tudhatjuk, mert nem voltunk jelen” formulája. A közösségi médiában terjedő forrásmegjelölés nélküli képek, videók, deepfakek (mesterséges intelligencia által szintetikusan generált, hamisított képek és videók) szimbiózisban élnek ezzel a megközelítéssel. Ha nincsen bebizonyítható, érvekkel és tényekkel alátámasztható igazság, amit mindenki elfogad, akkor az valóban a történelem végét jelenti, de nem a híres politológus, Francis Fukuyama pozitív értelmezésében, ahol a történelem végét a liberális demokrácia győzelme jelentette. Ha nincsenek közösen elfogadott történelmünk, akkor nem tudunk közösen jövőt sem építeni.

A fact checking körüli vita

Azonban léteznek olyan módszerek, amelyekkel harcolhatunk az álhírek, a dezinformáció, a megtévesztés ellen. A tényellenőrzés (fact-checking) olyan folyamat, mely a közbeszédben, a hírcikkekben, a közösségimédia-bejegyzésekben és politikai beszédekben megfogalmazott állítások pontosságának ellenőrzésére szolgál. Ez egy szigorú kutatási és ellenőrzési folyamat, amely magában foglalhatja a hivatalos dokumentumok áttekintését, a szakértői véleményeket és a több forrásból való konzultációt egy adott állítás pontosságának megerősítése érdekében. A tényellenőrzők gyakran valamilyen minősítés vagy címke formájában teszik elérhetővé találataikat, hogy mennyire fedi a valóságot egy adott állítás az elérhető információk alapján. Számos szakosodott szervezet létezik a tények ellenőrzésére, köztük a PolitiFact, a FactCheck.org, valamint a Washington Post tényellenőrzője is. Ezek a szervezetek fontos szolgáltatást nyújtanak a nyilvánosság pontos és megbízható információkhoz való hozzáférésének biztosításában, valamint abban, hogy a politikusokat, újságírókat és más közszereplőket szembe állítsák kijelentéseikkel. A tényellenőri munkát ugyanakkor számos kritika is éri. Az állítások „csekkolása” mindig utólagos munka. A közösségi média algoritmusok által üzemeltetett hírdömpingjében nincs lehetőség minden hír és cikk állításainak előzetes felülvizsgálatára. Így, a tényellenőrzés gyakran egy olyan gyenge próbálkozás érzetét kelti, mintha egy vödör vízzel oltanánk egy égő lakótömböt. Továbbá, a technológiai fejlődés miatt az emberi munka hatékonysága és gyorsasága eltörpül a mesterséges intelligencia által nyújtotta lehetőségéhez képest. Az algoritmusokat, tehát, ugyanúgy fel lehet használni az álhírek elleni küzdelem során, mint az álhírek gyártásában. A szöveg alapú AI rendszereket már úgy alakítják ki, hogy beépített álhír-szűrő algoritmussal rendelkezzenek. Ezzel viszont továbbra is az a probléma, hogy bár a mesterséges intelligencia rendkívüli fejlődésen ment át az utóbbi évek során, az emberi kommunikációban használatos hanglejtéseket, az iróniát még nem tudja detektálni, ezért továbbra is szükséges az emberi támogatása ezen programoknak.

És van itt még egy probléma a tények ellenőrzésével. A tényellenőrök a hírfogyasztás radikális megközelítése szerint ugyanis hasonló magatartási formával rendelkeznek, mint az álhírek és összeesküvés elméletek készítői: rá akarják bírni az olvasót, hogy az eléjük tárt tények/információk alapján higgyenek nekik, az ő igazságuk a valódi. Ez, az igazsághoz ragaszkodó ortodox megközelítés a posztmodern kor relativizáló megközelítését kérdőjelezi meg, vagyis azt állítják, hogy vissza kell térni az igazság korához. Azonban, mint látható volt, az igazság koronként más és más értelmezés mentén vált univerzálisan elfogadott tényként, mindig valamihez viszonyítva.

A kritikai gondolkodás és médiaműveltség jelentősége

Ha azonban mégis úgy döntünk, hogy nem akarunk egy mindent a közvetlen tapasztaláshoz és a végletekbe menő relativizáláshoz kötni, akkor ki kell nevelni azokat a generációkat, akik a kevésbé lesznek befolyásolhatóak az álhírekkel. Az igazság utáni kor elleni küzdelemhez fontos a kritikai gondolkodás és a médiaműveltség előmozdítása. Az embereknek képesnek kell lenniük különbséget tenni az objektív tények és a szubjektív vélemények között, és fel kell ismerniük, ha manipulálják vagy megtévesztik őket. Az is fontos, hogy a politikai vezetők felelősségre vonhatók legyenek a nyilatkozataikért és tetteikért, és hogy a média pontos és pártatlan tudósítást nyújtson az eseményekről.

Összefoglalva, a posztigazság fogalma rávilágít a kritikai gondolkodás és a tények ellenőrzésének fontosságára a közbeszédben, valamint arra, hogy az egyének kritikusan értékeljék az általuk fogyasztott és megosztott információkat. Az igazság utáni állapot aggasztó tendencia mind a hírfogyasztásban, mind a politikában, amely alááshatja demokratikus társadalmak intézményrendszerét, növeli a társadalmi törésvonalakat és csökkenti az újságírás hitelét. Ha megtesszük a szükséges lépéseket a posztigazság elleni küzdelem érdekében, tájékozottabb és elkötelezettebb polgárokat, valamint egészségesebb demokráciát teremthetünk.