Az emberiség jövője a múltjában és a jelenében van megírva. Ezt állítja és fejti ki Yuval Noah Harari a „Homo Deus” című könyvében, amiből világszerte már több mint félmillió példányt adtak el, bizonyítva, hogy az emberek fantáziáját erősen megmozgatja a fajuk jövője, de a folyamatosan változó világunkban iránymutatásra van szükség az effajta gondolatokhoz. A jelen cikk ebben kíván segítséget nyújtani a Homo Deus ötleteit követve és azokat elemezve.
Emberi test vagy az ember maga?
Az emberi szervezet ezer és ezer kémiai folyamat gondolatok nélküli, nagyon nagy részben hibátlanul működő szimfóniája. Egy korban, ahol elég jól le tudjuk írni ezeket a reakciókat, tervezni tudunk velük, befolyásolni tudjuk őket és akár helyettesíteni is tudunk néhányat, nem túl elragaszkodott gondolat egy olyan világ elképzelése, ahol még jobban le tudjuk írni a testünk minden, most még ismeretlen funkcióját és azt akár replikálni is tudjuk. Mi történik egy olyan világban, ahol mindenki fiziológiailag annyira egészséges, amennyire a pénztárcája megengedi? Ahol hatvan évesen nem nyugdíjba vonulnak az emberek, hanem csak pályát váltanak, felkészülve még hatvan egészséges évre? És ha tisztában vagyunk az emberi test minden titkával, talán eltűnik majd a szabad akarat illúziója? Évszázadokkal ezelőtt, amikor a Nyugaton ismét elterjedt az emberi testek boncolása, bőszen keresték a lélek helyét, annak nyomát se találva. Ez történik majd az emberi agy teljes feltérképezésének pillanatában, amikor nem találjuk az öntudat szikráját, vagyis a gépezet nem ismerheti meg önmagát?
A testünk teljes körű ismerete két nagy lehetőséget hozhat majd el: a saját testünk fejlesztése vagy az egész átörökítése egy mesterséges testbe. A következő kérdéseket Harari a könyv „Az emberi szikra” című fejezetében fejtegeti.
Az emberi test
Talán kevésbé tűnik ijesztőnek a saját testünk fejlesztése, hiszen már most is azt csináljuk: ha teniszezni akarok, megfogok egy ütőt, mert túl kicsi lenne a tenyerem a labda visszaütésére; ha túl erős a nap, UV szűrős napszemüveget veszek fel; és természetesen, ha bármiről információt akarok szerezni, bekapcsolhatom a mindig kezem ügyében lévő okos telefonomat. És ezek csupán egy általánosan elfogadott „egészséges” ember testének kiegészítői. Hány olyan eszköz van, ami a hibákat igyekszik kijavítani? A kontaktlencsétől kezdve a pacemaker-ig és akár a laborban tenyésztett sejtekből álló mesterséges szervekig. Ahogy egyre inkább megismerjük a testünket, egyre több információval rendelkezünk annak a hibáinak javítását illetően. Az egyik legkorszerűbb példa erre az embrionális DNS módosítása. Mivel az élő sejtek DNS-ét megváltoztatni lassú és kockázatos feladat, először a tudósok egyetlen, olyan sejtnek a genomját akarják megváltoztatni, amiből utána sok másik lesz: ideális jelölt erre a hímivarsejt. Még gyermekcipőben járnak az ilyen területen végzett kutatások, emberi sejteket még csak óriási felügyelet és korlátozások mellett tesztelnek, de idővel eljut majd oda a tudomány, ahol döntést kell hoznia az emberiségnek: akarunk-e designer gyerekeket? Igazság szerint ez nem lesz valódi döntés, mert fokozatosan elkerülhetetlen, hogy bekövetkezzen. Először csak egy-két módosítást végeznek majd el a hímivarsejten: bizonyos örökletes betegségek kizárása, véletlenszerű mutációk kiküszöbölése. Ekkor elindulunk egy úton, ahol a határok nagyon elhomályosodnak. Ha a törpeség betegség, ki akarjuk-e javítani? Ha igen, akkor, ha csak alacsony lenne a gyerek, azt is „kijavítjuk”? Eljutunk-e egy korba, ahol nincsenek 180 cm alatti emberek? És ott vannak még az elvek. Ráerőltetheti egy szülő a születendő gyerekére az akaratát? Elvetetheti-e egy nő a magzatát, ha megtudja, hogy az meleg lesz és ő ezt betegségnek tekinti? Sok ezer ehhez hasonló kérdést kell majd megválaszolniuk a jövő döntéshozóinak.
Természetesen lehetséges, hogy tudatosan elzárkózik majd a génmódosítástól a Nyugat embere, de Keleten vagy a világ egy kis zugában ennek ellenére minden bizonnyal megtörténnek majd ezek a kísérletek. Ha Kína egy országnyi egészséges és hosszú életű állampolgárt tud „gyártani”, nem lesz-e kegyetlenség felesleges betegségeknek alávetni a saját gyermekeinket? Milyen hatalomra tehet szert egy diktátor genetikailag módosított katonák ezreivel?
Az ember maga
Természetes ösztöne az embernek az ilyen kérdéseket távolságtartóan, akár hitetlenkedve kezelni. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem kéne ezekre választ találni! Ha mindent pontosan irányíthatna az emberiség! Ezzel eljutunk a gépekig, hiszen mit is lehet jobban irányítani, mint egy olyan eszközt, ami pontosan azt teszi, amit mondanak neki? Ezeket a gondolatokat Harari a könyv „Időzített bomba a laborban” és „A szuperember színre lép” fejezeteiben fejti ki.
Az emberi testre gondolhatunk úgy, mint egy gépezetre: számtalan, egymással tökéletesen együttműködő folyamat elképesztő munkája teszi lehetővé a létezésünket. Ma még nem, de egy nap biztosan le tudjuk majd írni a testünk minden egységét és ezeket mesterségesen létre is tudjuk majd hozni. Idővel az emberi algoritmusokat gépiekkel helyettesíthetjük, olyan lehetőségek tárházát felnyitva, mint az emlékek fizikai tárolása, a gondolatok képernyőn való megjelenítése vagy akár egy saját, önálló akarattal rendelkező mesterséges intelligencia. Az egyértelmű, hogy ez még a távoli jövő és még nem kell a robot apokalipszis miatt aggódnunk, de egy sokkal aktuálisabb változás mégis fenyeget: a robotok, mint munkaerő. Ahogy az ipari forradalom során elindult a folyamat, és a monoton feladatokat gépek kezdték el végezni, napjainkban egyre csak felgyorsulni látszik ez a helyettesítés. Először a gépek megjelenése jobb életminőséggel, kielégítőbb munkalehetőségekkel kecsegtette a köz emberét, mostanra egyre kiszorítani látszik őt a munkaerőpiacról. Mi lesz a buszsofőrökkel, kamionosokkal, amikor elterjednek a fáradhatatlan önvezető járművek, melyeknek eszükbe sem jut sztrájkolni? Mi lesz a gyári munkásokkal? Ezek olyan, emberek millióit foglalkoztató munkák, amiknek a megszűnése óriási társadalmi problémákkal fog járni. A gépek eddig a szolgáltató szektor felé tolták az embereket, de sok millió új munkahelyet nem lehet ott sem teremteni, az oktatási nehézségeket nem is említve. Nem lehet mindenkit átképezni, és akiket mégis, azoknak is lehet, hogy néhány évente pályát kell módosítaniuk, mert elavulttá válik a tudásuk vagy maga a tevékenységük. Az új munkahelyek pedig sokkal több kreativitást és empátiát igényelnek majd, hiszen azokat a tulajdonságokat a legnehezebb gépiesíteni. Az utóbbi időben egyre inkább úgy tűnik, hogy már ez az állítás sem állja meg teljesen a helyét.
Egy mesterséges intelligencia segítségével készített kép (forrás)
Egy dolog biztosan igaz: a közeljövőben a rugalmas gondolkodásmódúak lesznek előnyben. Aki nem tud haladni a korral, valószínűleg állami támogatással, munka nélkül, alapjövedelemből éli le az életét egy, általa sokkal méltóbbnak ítélt és több kihívást nyújtó virtuális valóságban. Ha emberek milliói keresnek menedéket egy ilyen helyen, ki szabályozza, hogy milyen lehet ez a világ? Kinek van joga megírni annyi embernek az élettörténetét, döntési lehetőségeit? Ha mindenki a virtuális világba menekül, kinek lesz érdeke a valódival foglalkozni? Érdekelnek-e majd bárkit a kihaló párducok, ha a számítógépes világban dinoszauruszokat lehet simogatni?
A könyv fogadtatása
Az eddig feltett kérdések biztosan megosztóak, mindenki a saját erkölcsi, társadalmi és akár vallási meggyőződése szerint hajlik egyik vagy másik irányba. Nem meglepő tehát, hogy egy könyv, ami megpróbál ezekre választ adni, szintén meglehetően megosztó lesz. A következőkben néhány nemzetközi véleményt mutatunk be.
Le Monde
A francia Le Monde nem teljesen ért egyet Harari logikájával és gondolatmenetével:
„…Mint sok technopróféta, Harari is tudományos fantasztikumban gondolkodik. Gyakori hiba a túlracionalizálás. Anélkül, hogy látná, a tökéletes, abszolút hatékonysággal működő logikája abszurditásokat produkál. Harariban nem fogalmazódik meg kritika a fejlődés megállíthatatlanságával kapcsolatban. Múltbeli ismétlődések jövőre vetítésével, a tudomány lineáris fejlődéséből robbanásszerű áttöréseket feltételez. A helyes megfigyelésekből így helytelen következtetésekre jut. Végül pedig, Harari egy senki által nem vágyott jövő képét szövi, anélkül, hogy megkérdezné: tényleg akarunk-e ezer évig élni?”
New York Times
Az amerikai New York Times szintén megkérdőjelezi Harari feltételezéseit:
„…Nem akarok belekontárkodni egy tehetséges gondolkodó és fényes elme munkájába, de figyelmeztetni szeretném az olvasókat, hogy nagyon meggyőző tud lenni egy önkényesen összeírt történelem. Harari, a Hebrew University of Jerusalem történésze tehetségesen tud ötletes és izgalmas anyagot teremteni sok különböző tudományág vegyítéséből. Azonban egy gördülékenynek tűnő érvelés is tele lehet göröngyökkel. Röviden: a „Homo Deus” azt mondja ki, hogy nem vagyunk különleges helyen a fajunk történetében. „A történelemben először” írja Harari „több ember hal meg attól, hogy túl sokat eszik, mint hogy túl keveset; többen halnak meg idős korban, mint fertőző betegségekben; és több ember követ el öngyilkosságot, mint ahányat katonák, terroristák és bűnözők együttesen megölnek.” Az éhezés, járványok és háborúk elfojtásával (, de semmiképpen sem eltüntetésével), vitatja Harari, már magasabb célokra irányíthatjuk a figyelmünket. Örök boldogság. Végtelen élet. „Az örömök és halhatatlanság keresésével” írja „az emberiség bizony istenné akarja fejleszteni magát.”
Szerintünk Harari jól rátapint arra a gondolatra, aminek az értelmezésével néhol nem értünk egyet, de a jelentésével igen: a változás örök. Ahogy a világháborúk, járványok és technológiák összefonódó kapcsolatával változik, valamint ipari és mezőgazdasági forradalmak viszik előre a világunkat, könnyen látható, hogy a változás mindig is része volt. Ezért amikor újabb és újabb világvége próféciákat hallunk, arra érdemes gondolni, hogy a változás mindig fájdalmas, azonban a visszaeséseket mindig fellendülések követték. Azt is mondhatjuk, hogy nem kell félni a jelen vagy jövő helyzeteitől, csak elég rugalmasnak kell maradni. Továbbá azt is kijelenthetjük, hogy minden forradalomnak két oldala van. A manapság történő negyedik ipari forradalom óriási lépéseket tett az orvoslás és a mesterséges intelligencia területein, de legalább ugyanekkorát ugrott a hadviselésben is.
A cikksorozat bevezetője itt, első része itt, második része pedig itt olvasható.
Források:
Homo Deus: A jövő rövid története (Yuval Noah Harari)
https://www.ynharari.com/book/homo-deus/
https://www.nytimes.com/2017/02/15/books/review-homo-deus-yuval-noah-harari.html
https://www.nytimes.com/2022/09/02/technology/ai-artificial-intelligence-artists.html
https://www.lemonde.fr/blog/internetactu/2017/12/17/homo-deus-la-technologie-cette-religion-performative/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91gazdas%C3%A1gi_forradalom
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4582158/
http://biochemical-pathways.com/#/map/1
https://www.youtube.com/watch?v=jAhjPd4uNFY
https://barankovics.hu/mi-az-a-genszerkesztes-es-hogyan-alakithatja-a-jovonket/
https://barankovics.hu/az-ai-hatasa-a-hadviselesre-akkora-lesz-mint-a-nuklearis-fegyvereke/
