A társadalomformáló technológiák fogadtatása a történelemben 5: digitális félelmeink

A technológiai haladástól való félelem végig kísérte az emberiséget. Minden alkalommal, amikor nagy előrelépések előtt álltunk, sokan ellenállást, félelmet, katasztrófát vagy egyenesen az emberi civilizáció végét vetítik előre. A gépekkel kapcsolatos félelmek nem igazolódtak be, azonban azt is észre kell venni, hogy egyiknek sem volt olyan rövid időn belül akkora társadalomformáló hatása, mint amit a számítógép, az internet, az okostelefon, a közösségi média és a mesterséges intelligencia okozott. Ezek megjelenésével egy új technofóbia alakult ki, különösen az utóbbi miatt – a ChatGPT és más generatív intelligenciát futtató programok hatására.

Erősödő félelmeink

Az információs társadalom korának egyik legnagyobb félelmévé az vált, hogy valamikor a jövőben egy elszabadult mesterséges szuperintelligencia, egy robothadsereg vagy az ember által létrehozott bármilyen találmány alkotói ellen fordul. A digitális technofóbia a popkulturális félelmekből merített, melyek már jóval azelőtt ilyen forgatókönyveket vázoltak, mielőtt bármilyen okostechnológia, algoritmus vagy mesterséges intelligencia részévé vált volna a mindennapjainknak. Az 1970-es évektől viszont olyan számítástechnológiai fejlődés zajlott le a nyugati társadalmakban, amely lehetővé tette, hogy az addigi tudományos fantasztikumok valósággá váljanak. Ilyenek voltak a személyi számítógépek, a laptopok, mobiltelefonok, tabletek, okosórák és legújabban a mesterséges/generatív intelligencia. A fogyasztó pedig azt látta, hogy a sci-fiben megjósolt találmányok már nem futurisztikus elképzelések, így a félelmeit is összekötötte a filmekben látottakkal. Az így létrejött új technofóbia mögött nem csupán a munkahelyek elvesztésének a félelme áll, hanem az, hogy a gépek teljesen eluralkodnak felettünk. Vannak, akik úgy gondolják, ha folyton a gépekre hagyatkozunk, akkor nem fogunk tudni önállóan gondolkodni, cselekedni és mindig valamilyen eszközünk segítségére lesz majd szükségünk. „Csak azért mert megtehetjük, még nem muszáj” – hangzik el a kritika azzal kapcsolatban, hogy az olyan feltalálók, mint Elon Musk, folyamatosan a technológiai innovációk határait próbálják átlépni. Azonban a váratlan események mindig az áttörések „muszáj” oldalát mutatják meg. Ilyen volt a COVID-19 idején a megnövekedett IoT eszközök használata is. Olyanok is rákényszerültek a használatukra, akik egész életük során nem találkoztak vagy nem is hallottak ezekről. Az elsődleges kontakt a közösségi felületek voltak és ha kapcsolatba akartunk lépni a külvilággal, akkor nem csupán az eszközt, de az alkalmazás használatát is el kellett sajátítani. Ez a kiberfóbia jelentős újdonsága is, ugyanis az első és második ipari forradalom idején a polgárok mindennapjait, szűk környezetét nem befolyásolta olyan jelentős mértékben egy-egy innováció, mint manapság. Az új technológiai eszközök erősítik a kimaradás és lemaradás érzetét, ami különösen a fiataloknál torzíthatja a szociális és kognitív képességeket, az énképet. Bár ők gyorsan alkalmazkodnak az újdonságokhoz, néhány kutató úgy látja, hogy bármilyen emberi adaptáció feleslegessé válik, nagyjából a század közepére. A futuristák szerint ugyanis 2045-re érhetjük el a szingularitás szintjét, amikor a gépi intelligencia meghaladja az ember szintjét. Ez akkora ugrást jelentene, mintha a robbanómotor feltalálása után 50 évvel már fénysebességgel utaztunk volna. Ekkora szintlépésre senki nincs felkészülve, történelmi tapasztalataink sincsenek hasonlókról és nem tudhatjuk milyen változásokat okozna, ha korlátok nélkül használnánk az MI-t.

A szuperintelligencia veszélyei

Az ilyen AI-tól való félelmet pár megalapozott, de kételkedésre is okot adó állításra szokták felhúzni. Az első, hogy már okosabb lehet tőlünk a mesterséges intelligencia. Ugyan jóval kevesebb csatlakozási ponttal rendelkezik, mint az emberi agy neuronjai, viszont azokkal ellentétben a gépnek nincs szüksége folyamatos tréningre, csak betáplált adatokra. Ezzel szemben az emberi tanulási folyamat lassú és gyorsan kikopik az emlékezetből, ha nem foglalkozik minden nap az adott témával. A második érv, hogy a hamis információk sokkal gyorsabban terjedhetnek, ha nincs ellenőrizve, milyen forrásból származik az MI tudása. Az algoritmusok már most is befolyásolással bírnak az emberek életére, de a választásokat is manipulálják és egy szuperintelligenciával ez megakadályozhatatlanná válna. Mindezekből az következik a mesterséges intelligenciától rettegők szerint, hogy akárcsak az atommaghasadással, ebben is túl fogjuk lépni a határokat és pusztításra használjuk majd a technológia adta lehetőségeket. A kritikusok attól tartanak, hogy míg más iparágakban – például az energiahordozók esetében – a megfelelő keretrendszer kialakításán dolgoznak, addig az AI kutatásokban ez pont fordítva működik. Nincsen nemzetközi egyezmény, amit minden ország elfogadna. Nincsen morális direktíva, hogy milyen irányba kellene végezni a fejlesztéseket így azt sem tudjuk, hogyan reagálna bizonyos hatásokra. Az elvárások azok lennének, hogy a mesterséges intelligencia tegye jobbá az életünket: szüntesse meg az éhezést, a betegségeket, a szegénységet, vagy legalábbis indítsa el az emberiséget ebbe az irányba. A világ vezető tech vállalatai azon versenyeznek, hogy melyikük lesz képes elsőnek létrehozni egy ilyen entitást.

Az igazság viszont az, hogy a sci-fi művekből elterjedt, önálló tudattal rendelkező szuperintelligenciától nagyon messze vagyunk még. Bár nagyon meggyőző eredményeket mutat a gépek mélytanulási képessége, az abból következő reakciók és tartalomelőállítási képességük, jelenleg ezek csak emberi segítséggel működnek. Így a mindent elpusztító szuperintelligencia mítosza, egyelőre a szórakoztatóipar terméke marad.

A technofóbia sosem volt megoldás

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos viták is ugyanarra a sorsra jutottak, mint előtte minden paradigmaváltó technológiát körülölelő eszmecserék: az emberiség végét jelenti, ezért fel kell hagyni a kutatással. A cikksorozatban bemutatott korábbi példák alapján láthatjuk, hogy sosem alakult úgy a végzetkiáltók által megjósolt forgatókönyv, ahogyan a technofóbok elképzelték. Nem szűntek meg tömegesen munkahelyek (gépesítés, automatizáció), nem omlott össze a bankrendszer (kriptovaluták) és továbbra is szervezünk közösségi programokat offline is (metaverzum). A technológiai félelemkeltés is önálló iparággá nőtte ki magát, ami egyrészt köszönhető a tudomány vallásos fanatizmusának, másrészt az óriáscégek érdekeltségeinek is. Hiszen minél többen beszélnek a termékükről, annál érdekesebbé válik és olyanok is ki akarják, ki fogják próbálni, akik el sem gondolkoztak volna ilyeneken. Ugyanezeket a történelmi párhuzamokat láthatjuk bármelyik nagy találmány kapcsán a gőzgépektől a villamosenergiáig, a távírótól a telefonig. A továbbiakban az a cél, hogy megfelelő jogi- és morális keretrendszert állítsanak fel az MI működésével kapcsolatban. A technológia ugyanis se nem rossz, se nem jó. Ahogyan a szülő is megtanítja a gyereknek, hogy mi helyes és helytelen vagy ahogyan az állatokat is fegyelmezzük, a jövő szuperintelligenciájával is hasonlóan kell eljárnunk.